Chippel teli a kamra

 A globális chiphiány érzékenyen érintette az autógyártókat, voltak, akik termelésük csökkentésére és egyes üzemeik leállítására kényszerültek. A Toyotát azonban elkerülni látszanak a problémák, a fukusimai atomerőművet ért baleset óta több hónapnyi chipkészletet tarttat beszállítóival.

A Japánt 2011. március 11-én elért 22 ezer emberéletet követelt cunami, ami a fukusimai atomerőmű megrongálódásához is vezetett, súlyos károkat okozott a Toyota nagy költséghatékonyságot biztosító just-in time rendszerű, minimális készletszinttel működő ellátási láncaiban. A hazai termelőegységekben négy hónapba, a Japánon kívüliekben pedig fél évbe telt mire a termelési ütem ismét elérte a normál szintet.A Toyota ötszáz alkatrészt azonosított, amik stabil ellátását rendkívüli körülmények között is biztosítani szükséges. Ilyenek voltak a chipek is.

A japán gyártó partnereinek két-hat hónapra elegendő chipet kell raktáron tartaniuk a Toyota számára – derül ki a Reuters tudósításából.

A Toyota ennek köszönheti, hogy a kialakult félvezetőhiány gyakorlatilag érintetlenül hagyta. A vállalat februárban még emelte is 2021 márciusában véget érő üzleti évre tervezett autógyártási mennyiséget, ugyanakkor pedig nyereségvárakozását több mint másfélszeresére módosította.

A készlettartás természetesen plusz költséggel jár, amiért a Toyota kárpótolja beszállítóit.

A japán autógyártó annak is köszönheti folyamatos chipellátását, ami nem más, mint a félvezető komponensek és azok gyártásának kiváló ismerete.

Mielőtt 1997-ben piacra dobta volna a világhírű Prius hibridjét, 1989-ben egy félvezetők fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemet nyitott, ahol később a Priushoz terveztek, illetve állítottak elő chipeket. A vállalat három évtizeden át foglalkozott saját chipek fejlesztésével és gyártásával, mígnem 2019-ben átadta üzemét a vállalatcsoportba tartozó Denso-nak.

A Toyota egyik mérnöke úgy fogalmazott: „A félvezetők meghibásodásának okaitól kezdve a termelés olyan apró részletéig, mint például, milyen gázokat és vegyi anyagokat használnak a folyamat során, kívül-belül ismerjük a technológiát.” Hozzátette: ez egy olyan tudás, amire nem lehet szert tenni az alkatrészek beszerzésével. Ugyanakkor azt is elárulta, attól tartanak, hogy a saját chipgyártás feladásával a Toyota elveszítheti az őt megkülönböztető technológiai ismereteit.

Cash/fotó: Google