Az önvezetési technológia határait feszegeti a japán gyártó

A Honda Japában mutatta be a világ első olyan járművét, amit 3-as szintű önvezetési rendszerrel vérteztek fel és megkapta az engedélyt a forgalomban való részvételre. Az Audi – saját bevallása szerint – már 2017-ben rendelkezett ezzel a szintű mesterséges intelligenciával, de kivár az éles bevetéssel – írja a Reuters.

Legend szedánjának ebből a verziójából első körben mindössze 100 modellt dobnak a japán piacra, benne a Traffic Jam Pilot rendszerrel, ami bizonyos körülmények között képes automatizált vezetésre. Ez az ötszintes önvezetési rendszer középső lépcsőfoka, az első az asszisztensrendszerekkel támogatott, a második a részben automatizált vezetés, a négyes lenne a teljesen automatizált, az ötös szint pedig a tényleges önvezetés.

A sofőr ezen önvezetési szint mellett már mással is foglalkozhat bizonyos szituációkban, például akkor, ha dugóban áll, ugyanakkor az autó előre jelzi (akár a biztonsági öv rezgésével), ha hús-vér emberhez kell átadnia az irányítást. Ha erre nem reagálunk, a jármű magától vészfékez fokozatosan, természetesen hang- és fényjelzéseket adva erről környezetünknek is.

A 3-as szintű Legend fogyasztói árát 11 millió jenben (kb. 31 millió forintban) határozták meg, a fent említett 100 modellnél többet e pillanatban nem terveznek legyártani vagy értékesíteni. 3-as önvezetési szintre amúgy az Audi szerint már saját A8-as szedánja is képes lett volna 2017-ben, csakhogy az ehhez szükséges engedélyek nélkül végül nem tudták bevezetni a technológiát.

Miután mindössze száz darab gépjárműről van szó, ebből később gyűjtői autók lehetnek, mert ez a mennyiség még saját hazájában sem számít nagyságrendnek, pláne egy olyan autógyárnál, mint a Honda. Egyelőre figyelmünket Japán felé fordíthatjuk: lássuk, mit hoz a jövő.

Cash/fotó: Honda Design