Főállásúnak is megéri?

 

A kata szabályok változása miatt szeptembertől csak főállású egyéni vállalkozó választhatja ezt az adózási formát. A nyugdíj melletti vállalkozók és a másodosok kénytelenek átlépni átalányadózásba – és ezzel még jobban is járnak. De a főállású taxisoknak is megéri váltani?

 

Katában adózni két előnnyel jár: egyrészt egyszerű az adminisztráció, másrészt bevételtől függetlenül havi 50 ezer forintot kell adózni – ez messze a legalacsonyabb az összes adózási forma közül.

Minimális adózás: a havi 50 ezer forint adó kedvező, még akkor is, ha iparűzési adónk magasabb ebben az adózásban. Független a bevételtől, és minél magasabb a bevétel, annál alacsonyabb az adóterhelés. Az a vállalkozó, aki havi 100 ezer forint bevételt realizál, ennek felét, 50 ezer forintot, vagyis 50 százalék adót fizet. Ha ugyanez a vállalkozó havi egymillió forint bevételt ér el, szintén csak 50 ezer adót, vagyis bevétele mindössze 5 százalékát fizeti.

Úgy tűnik, valóban nincs a katánál jobb, azonban térjünk rá a hátrányokra: Aki katában adózik, annak a társadalombiztosítási ellátási alapja 108 ezer forint. Ezt veszik alapul az esetleges táppénznél, és ennek alapján számítják a majdani nyugdíjat is a katás évekre. Összehasonlításképpen: a minimálbér 200 ezer forint, legalább ez után kell járulékokat fizetni, értelemszerűen az ellátási alap is ennyi. A katáénak közel a duplája!  Igen, sokan mondják, hogy nem szoktak betegek lenni, meg majd nyugdíj mellett is tovább vállalkoznak, azonban ez nem tarthat örökké! Sajnos jönnek a nem várt betegségek, balesetek, és az az életkor, amikor már nem lehet, nem szabad dolgozni: a nyugdíjból kell megélni (és az esetleges tartalékokból).

2022-ben kedvező szabályváltozás történt az átalányadósoknál: 1.200.000 forint jövedelemig nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Taxis vállalkozók ezt a jövedelmet hatmillió forint árbevételnél érik el. Utána is csak a felettes részt terheli az szja (hogy ez a kedvezmény meddig tart azt senki sem tudja…) Átalányadózásnál a főállásúakra vonatkozó járulékokat legalább a minimálbér után meg kell fizetni. Jelen pillanatban ez havi 29.250 forint szociális hozzájárulási adót és 37.000 forint TB járulékot jelent. Mindösszesen 66.250 forintot. Ha nem lépi túl a vállalkozó a hatmilliós éves árbevételt, akkor ez havi 16.250 forint többlet a katához képest. Ha kihasználja a maximális 12 milliós bevételi határt (ne tévesszen meg senkit a 18 millióra emelés, mert 12 millió fölött már áfa van!), akkor közterhei a következőképpen alakulnak egy évben:

Személyi jövedelemadó (a hatmillió forint 20%-nak a 15%-a): 180.000 Ft

Szociális hozzájárulási adó: (a 12 millió forint 20%-nak 13 %-a): 312.000 Ft

TB járulék (a 12 millió forint 20 %-nak 18,5 %-a): 444.000 Ft

Közterhek mindösszesen: 936.000 forint.

Kétségtelen, hogy a kata éves 600 ezer forintjánál ez 336 ezer forinttal, vagyis havi 28 ezer forinttal magasabb, de csak a maximális, 12 milliós árbevétel esetén. Véleményem szerint viszont hosszútávon még így is megéri, figyelembe véve, hogy ez által a társadalombiztosítási ellátások közel duplájára emelkednek.

-oli-