A klasszikus használtautó-vásárlási szabályok – autóállapot, méret, ár – mellett az elektromosoknál más szempontok is szóba jönnek. Az értékvesztés nagyon nem mindegy – erről jelent meg az érdekes anyag a totalcar.hu portálon.
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak – írja a Holtankoljak.net. A benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílik a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával.
A részben vagy teljesen elektromos meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert Toyota, leányvállalata, a Daihatsu, valamint a Suzuki (amelyben a Toyota néhány éve ugyancsak kisebbségi részesedést szerzett, és amellyel több területen folytat stratégiai együttműködést) együtt mutatták be közösen kifejlesztett akkumulátoros elektromos mini kishaszonjárművüket, amely egyelőre csak Ázsia bizonyos piacain lesz elérhető.
Gyakorlatilag minden autógyártónak gondot okoz az Euro 7-es szabvány 2025-ös tervezett bevezetése, és úgy néz ki, most politikai támogatást is kaptak. Olaszország most azt mondja, van elég szövetségese a javaslat megbuktatásához.
Jelentősebb üzemanyagár emelkedésre számíthatunk szerdától a benzinkutakon, írja a holtankoljak.hu. A benzin esetében bruttó kilenc forinttal nő a nagykereskedelmi ár, míg a gázolajnál a növekedés mértéke bruttó hat forint literenként.
Zéró tolerancia – a legtöbb hazánkban autózó külföldinek furcsa lehet, hogy Magyarországon kizárólag az ülhet volán mögé, aki egy csepp alkoholt sem fogyasztott vezetés előtt. Aki ezt a szabályt megszegi – azon túl, hogy a jogosítványának búcsút inthet – súlyos pénzbüntetésre számíthat. De vajon ez lenne a legfurcsább szabály, amire az európai autósoknak figyelnie kellene? […]
Az európai autógyárakra a Kínában készült elektromos autók jelentik a legnagyobb veszélyt, ugyanis miattuk évente akár hétmilliárd euró profittól is eleshetnek 2030-ra.
A cél az éjszakai, sokszor halálos kimenetelű diszkóbalesetek számának radikális csökkentése.
Folytatódik a kora nyárias idő a jövő héten is, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés.
Május hónap a vállalkozók, vállalkozások számára a határidőkről szól. Esedékes a személyi jövedelemadó-bevallás, a helyi iparűzési adó-bevallás, cégeknek az éves társasági adó-bevallás és beszámoló.
Áprilisban 66 992 személygépkocsi cserélt gazdát Magyarországon, ami egy százalékkal elmarad a tavaly áprilisban regisztrált 67 648-tól – közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adataira hivatkozva csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.