Dupla biznisz: kábítószert adott el külföldi fesztiválozóknak egy taxis Budapesten

Elfogtak egy 38 éves taxist, aki külföldieknek adott el kábítószert  közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy augusztus 7-én a Sziget Fesztiválon fogtak el kábítószer birtoklása miatt három brit állampolgárságú férfit, és a nyomozók látókörébe került egy magyar férfi, aki a gyanú szerint a taxijában adta el a kábítószereket – MDMA-t és kokaint – a három férfinak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a taxisként dolgozó díler az autójából rendszeresen árult drogot Budapesten, jellemzően a belvárosban  – tették hozzá.

A 38 éves férfit a budapesti nyomozók a VI. kerületben egy parkolóban fogták el, a kábítószergyorsteszt kokainra pozitív eredményt hozott.

A nyomozók az autóban végrehajtott kutatás során egy zokniba csomagolva 19 simítózáras zacskót, 8,5 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint 578 ezer forintot foglaltak le.

A férfi otthonát is átkutatták, ahol további 824 ezer forintot foglaltak le  – közölték.

A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a letartóztatását.

A három brit férfinak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie – áll a közleményben.

Forrás: magyarjelen.hu Kép: police.hu

-ko

Recent Posts

Ismét egyhetes Roadpol akció jön

A rendőrök 2025. október 6. és 12. között "Figyelj az útra" elnevezéssel országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést…

18 óra ago

Adóelőleg-fizetés

A vonatkozó törvény szerint az átalányadózók adómentes határ feletti jövedelmeire személyi jövedelemadó-előleget kell fizetni. Nézzük…

2 nap ago

Nem tökéletes a rendőrség új fegyvere

Az újfajta bírságolás mögött álló VÉDA-rendszer fix kamerái által készített képekről kérdeztük meg az ORFK-t…

2 nap ago

Lemondási díjat vezet be az ismert szolgáltató: ezért mostantól fizetned kell

A Bolt taxiszolgáltató bejelentette, hogy országosan 1500 forintos lemondási díjat vezet be az utazásoknál. Ezt…

3 nap ago

Megkarcolta a Teslát, de felvette az autó kamerája: akár börtönbe is kerülhet a nő

Sok autós – olykor nem is alaptalanul – tart attól, hogy akár rosszindulatból, akár véletlenül…

3 nap ago

Új mérés jön? Szigorodhat a műszaki vizsga

A két legnagyobb német autós szervezet és az EU is egyetért a PN-mérés kiterjesztésében. Új…

3 nap ago