Nagy csapás éri a zuglói autósokat

A forgalmi rend módosításának célja, hogy a BKK által korábban bejelentett közösségi közlekedés gyorsítását célzó átfogó programhoz kapcsolódóan az Egressy úton közlekedő trolibuszok is gyorsabban és pontosabban közlekedhessenek.

Szeptember 29-től, hétfőtől új forgalmi rend lép életbe az Egressy úton: a Mexikói út és a Hungária körút közötti szakaszon munkanapokon, reggel 6 és 9 óra között csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be a belváros irányába – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Ez lesz az első olyan helyszín Budapesten, ahol egy útszakaszra munkanapokon csúcsidőben csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be.

Az indoklás az, hogy az Egressy úton közlekedik a 77-es trolibusz, amelynek haladását jelentősen akadályozzák a reggeli torlódások. A BKK adatai szerint naponta nyolcezren utaznak ezen a vonalon, és a reggeli csúcsidőben a trolibuszok akár 8 percet is vesztegeltek a dugóban, így a normál, torlódásmentes időszakhoz képest mintegy 36 százalékkal lassabban tudtak haladni.

Az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember közepén már elkészült az Egressy út-Mexikói út kereszteződésében a belváros irányába vezető csomóponti autóbuszsáv, szeptember 29-től pedig új forgalmi rendet vezetnek be, és a Mexikói út és a Hungária körút közötti szakaszon

munkanapokon, reggel 6 és 9 óra között

csak a közösségi közlekedés járművei és a kerékpárral közlekedők hajthatnak be a belváros irányába, ebben az időszakban a gépjárműforgalom nem kap szabad jelzést egyenesen a Mexikói úti jelzőlámpánál, hanem csak jobbra és balra.

A forgalmi rend módosítása után az Egressy úton közlekedő trolibuszok gyorsabban, pontosabban és kiszámíthatóbban érhetik el a 2-es metrót, emellett a környezetbarát, nem légszennyező trolibuszok előnyben részesítése hozzájárul a tisztább levegőhöz is.

A BKK az autóval a belváros felé közlekedőknek a párhuzamos Thököly út, Mogyoródi út és Fogarasi út használatát javasolja.

Aki az Egressy úton érkezik autóval, munkanapokon 6 és 9 óra között a Mexikói útnál jobbra, vagy balra tud fordulni. A belváros felé a Mexikói úton keresztül a Mogyoródi út felé lehet továbbhaladni.

Az átállást a hétfői első napon személyesen is segíti a társaság: a BKK forgalomirányítói és a hatóság munkatársai is jelen lesznek a helyszínen, hogy támogassák a közlekedőket.

A BKK közlése szerint az Egressy út forgalmi rendjének átalakítása a BKK által korábban bejelentett troli- és buszgyorsítási program része, “egyben az első lépés egy olyan közösségi közlekedési folyosó kiépítésében, amely jelentősen gyorsíthatja a belváros és Budapest külső részei közötti kapcsolatot”.

Forrás: infostart.hu  Kép: BKK

-ko

Recent Posts

Óvatosabbak lettek a taxisok – mutatjuk, mire számítanak a Sziget fesztivál ideje alatt

Inkább már elkerülik a taxisok azokat a helyzeteket, melyek a drog, vagy az alkohol hatása…

11 óra ago

Csökken a használt dízelautók iránt az érdeklődés Magyarországon

A magyarországi használtautó-piac keresleti és kínálati trendjeiről közölt érdekes adatokat a Használtautó.hu. A statisztikák szerint…

2 nap ago

Önvezető taxik – itt utazhatsz velük Európában

Egész London arra vár, hogy végre kipróbálhassa a város első önvezető taxikjait. Az Uber és…

3 nap ago

Autóval a tengerpartra – Útdíjak, kötelező kellékek, trükkök és csapdák, amikre figyelni kell

Sokan autóval vágnak neki a tengerparti nyaralásnak, főként a viszonylag közelebbi, dél-európai úti célok felé.…

4 nap ago

Forradalmi, akár több, mint 1000 kW-os töltési sebességre képes akkumulátort villantott a Geely

A Geely Aegis Gold Brick akkumulátor elsőként lépte át a 1000 kW-os teljesítményfelvételi kapacitást a…

5 nap ago

Hamarosan 1,2 millió Teslát hívhatnak vissza súlyos futóműgondok miatt

Többnyire előjel nélkül érkezik egy súlyos hiba, amit most nem old meg a távoli frissítés…

5 nap ago