Categories: Hírek

Indulhat a debreceni repülőtér fejlesztése

Hárommilliós terminál épül

 

Évi hárommillió utas kiszolgálására alkalmas új terminált, új futópályát és gurulóutakat építenének, illetve kisgépes zónát is kialakítanának az elkövetkező években a debreceni repülőtéren – írja az airportal.hu

Egy új repülőtéri terminálépület és környezete, valamint új futópálya és kapcsolódó burkolt felületek megtervezésére írt ki közbeszerzési eljárást Debrecen önkormányzata még szeptemberben, amelynek eredményét a város polgármestere hirdette ki.

Papp László bejelentette: az új terminálépületre, futópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság.

 

Az első helyezett a Bord Építész Stúdió, a megosztott második a One Works S.p.A, társszervezőként a Stúdió A4 Iroda Kft.-vel, illetve a DVM Group, társszerzőként a UN Studio B.V-vel, a harmadik helyezett pedig a Közti Zrt. lett, míg a különdíjat a Quintus Design kapta – ismertette a részleteket a polgármester.

Azt is jelezte: több pályázatban is olyan értékes megoldások születtek, amelyeket továbbvisznek majd a végleges tervezésnél.

A polgármester szerint Debrecen gazdasági fejlődése indokolttá teszi a repülőtér kapacitásának növelését. A kormány és az önkormányzat között folyamatban vannak azok a tárgyalások, amelyek eredményeként az állam belép a repülőteret működtető társaságba. Az erről szóló előterjesztés januárban kerül a városi közgyűlés elé – jelezte Papp László.

Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője jelezte: a kormány döntése értelmében két nagy nemzetközi jelentőségű légikikötő működik az országban, a budapesti és a debreceni. A kormány mindkettő esetében lépéseket tett, hogy állami tulajdonba kerüljön, ami a garanciája a hosszútávú, sokmilliárdos fejlesztéseknek – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni reptér újabb állami támogatását, az üzemeltető új futópálya tervezését és engedélyeztetését, tűzvédelmi, informatikai és utasbiztonsági fejlesztéseket finanszírozhat a 2,5 milliárd forintos forrásból.

Az önkormányzat szeptember elején szintén közbeszerzést írt ki a Debreceni Nemzetközi Repülőtér részére 2 darab nagy teljesítményű, habbal oltó tűzoltógépjármű beszerzése – olvasható az összeállításban.

Cash/fotó:BORD Építész Stúdió Kft.

OldA

Recent Posts

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni…

4 óra ago

Brutálisan meríti a villanyautókat a tél, ezek a valós számok

Hiába az 70-80 kWh-s akkumulátor, 5-600 kilométeres ígért hatótáv, a tél próbára teszi a technikát,…

1 nap ago

A sínekre hajtott az önvezető taxi, jött a villamos, az utas inkább menekülőre fogta

A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott.…

2 nap ago

Itt az új szankció: gyorshajtásért azonnali börtön!

És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…

3 nap ago

Ez már sci-fi? A Mercedes autója saját napelemes festékével tölti magát

A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…

3 nap ago

Viszlát, elakadást jelző háromszög!

Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…

4 nap ago