Categories: HírekKiemelt

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre – közölte az köztestület az MTI-vel.

Ismertetik, hogy a Demján Sándor 1+1 Beruházásösztönző Támogatási Programban 30 ezer hazai vállalkozás igényelt forrást és csaknem 80 százalékuk részesült pozitív elbíráslásban. Ez több mint 1100 milliárd forint kihelyezését jelenti.

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

A kamara kezelésében és pontozásával megvalósuló Demján Sándor Tőkeprogram révén 100 milliárd forintos tőkealap segíti a növekedni képes vállalkozásokat. Ezek a programok mintegy 280 000 vállalkozásnak tudnak érdemi segítséget nyújtani a 908 000 működő cégből.

Hozzátették, ezek a lehetőségek 2026-ban is rendelkezésre állnak.

Az MKIK közleményében kitért arra, hogy az idei év végéig 10 000 vállalkozást ismertetnek meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival a Digitális Ébresztő program keretében. Ezek a gyakorlati oktatások a területi kamarák segítségével helyben szerveződnek. Emellett folytatják az MI Hackathon sorozatot is.

Az idén is lesznek nyilvános kamarai fórumok a kiberbiztonság erősítése (NIS2), valamint a vállalkozások digitális sérülékenységének vizsgálata és a lehetséges kockázatok csökkentése érdekében.

A Modern Vállalkozások Programja keretében az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről és előnyeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A közleményben Nagy Elek, az MKIK elnöke hangsúlyozta, az 5 éves időszakra szóló kormány-kamara megállapodás révén adózási téren jelentős könnyítéseket kap a vállalkozói szektor a következő években, a vállalkozói adminisztrációs terhek csökkennek, egyszerűsödnek.

A vállalkozói adózást és adminisztrációt könnyítő intézkedéscsomagok, a kedvezményes pénzügyi források lehetősége, valamint ingyenes vállalkozásfejlesztési és oktatási programjaik az évi 5000 forintos kamarai hozzájáruláshoz képest nagyon sok magyar kisvállalkozásnak több mint húszszoros megtérülést jelentenek – idézte elnökét az MKIK.

MTI

-ko

Recent Posts

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

48 perc ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

1 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

5 nap ago