Szakszervezetbe tömörülnek a fuvarozók

 

Célba vették a közösségi taxiszolgáltatókat a kínai hatóságok, 11 céget, köztük olyan nagyvállalatokat, mint a Didi vagy a Meituan idéztek be és kérdeztek ki – írja a CNBC tudósítására hivatkozva a portfolio.hu.

Mint ahogyan nem olyan rég már mi is írtunk róla, a kínai állampárt górcső alá vette a közösségi taxiszolgáltatást végző vállalkozásokat, cégeket. Legutóbb 11 kínai technológiai céget a kínai közlekedési minisztérium, a kiberbiztonsági igazgatás és a piacfelügyelet kérdezte ki az interjúk során. A szabályozó hatóságok állítása szerint olyan járműveket és sofőröket alkalmaznak az érintett vállalatok, akiket nem hagytak jóvá és megkérték a cégeket, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal. A platformok nem háríthatnak üzleti kockázatokat a sofőrökre és csökkenteniük kell az utazásonként beszedett díjakat, a sofőröknek pedig elegendő pihenőidőt javasolnak a szabályozók.

A 11 beidézett vállalat között van a New York-i tőzsdén jegyzett Didi és a honkongi tőzsdén forgó kuponos cég, a Meituan.

Mind a két cég árfolyama nagyot esett idén, a Didi a júniusi tőzsdei bevezetés óta közel 34 százalékot, a Meituan pedig 15 százalékot, de a februárban felállított csúcshoz képest több mint 44 százalékos a mínusz.

A Didi már eddig is élvezte a szabályozó hatóságok kiemelt figyelmét, ugyanis nem sokkal azután, hogy részvényeit bevezette az amerikai tőzsdére, egy kiberbiztonsági vizsgálat kezdődött a cégnél, aminek az lett az eredménye, hogy a kínai közösségi taxizás piacán mintegy 90 százalékos részesedéssel rendelkező vállalat kénytelen volt felfüggeszteni az új tagok regisztrációját júliusban.

A kínai technológiai vállalatok több tényező miatt is a fókuszban vannak a szabályozók hatóságoknál, például a felhasználók adatainak védelme és a techcégek dolgozóinak jogai miatt. Utóbbi orvoslására többek között a Didi és az internetes kereskedelmi óriás, a JD.com is felállított szakszervezetet, ami meglehetősen ritka Kínában – olvasható a portfolio.hu hírei között.

Cash/fotó: Google