Négy márka összesen négymillió autóját hívták vissza.
Világszerte mintegy 2,86 millió Audit és Volkswagent hív vissza kormánymű-meghibásodás miatt a Volkswagen-csoport – jelentette be a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA). A konszern szóvivője szerint a járművek minőségellenőrzése során korróziós problémát fedeztek fel, amelynek következtében bizonyos csavarok eltörhetnek. Konkrét esetről, amikor ez bekövetkezett volna, egyelőre nincs tudomása a vállalatnak.
A visszahívás
Németországban az érintett autókból mintegy 960 ezret, azon belül 900 ezer Volkswagent és 60 ezer Audit hívnak vissza. A német gyártó ugyanakkor kiemelte: a pénteken bejelentett visszahívás pusztán óvintézkedés, így a járművezetők addig is használhatják autóikat, amíg nem egyeztetnek időpontot a márkakereskedővel a csavarok cseréjéről. Maga a folyamat legfeljebb egy órát vesz igénybe.
A Handelsblatt arról számolt be, hogy a visszahívás több mint egymillió Škodát és mintegy 200 ezer Seatot is érint, és így valójában már mintegy négymillió járműről van szó.
Ha helytállóak az információk, a mostani a Volkswagen-csoport legnagyobb visszahívása a 2015-ben, világszerte mintegy 11 millió autó érintettségével kipattant dízelbotrány óta, amitől évekig hangos volt a sajtó.
A lap értesüléseit a Škoda nem kommentálta, a Seat viszont megerősítette a saját részét. A közelmúltban nagy leépítéseket bejelentő Volkswagen azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a visszahívásnak milyen várható költségvonzata van.
Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció AI
A részben vagy teljesen elektromos meghajtások, a biztonsági architektúrák és mesterséges intelligencia autóipari alkalmazásának területén…
Teljes szélességében lezárják a Gubacsi közúti hidat szeptember 27-én, vasárnap egész napra. Az autós forgalom…
Korszerűbb, tartósabb és csendesebb villamospálya épül a Karinthy Frigyes úton: a BKV 2026. szeptember 28-án…
Úgy tűnik, Belgiumban már nemcsak az utakon, hanem a baleseti statisztikákban is látványos különbséget mutat…
Folyamatosan halad a Mester utca felújítása: a munkák befejeztével korszerűbb, biztonságosabb, csendesebb és zöldebb közterületet…
Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.…