Teljes szélességében lezárják a Gubacsi közúti hidat szeptember 27-én, vasárnap egész napra. Az autós forgalom Csepelre és Csepelről kifelé ebben az időszakban kizárólag a Kvassay hídon, valamint az M0-s autóút déli szakaszán (Deák Ferenc hídon) keresztül haladhat.
A korlátozás a közösségi közlekedést is érinti: a 35-ös, a 36-os, a 148-as, a 151-es és a 948-as buszok a Kvassay híd felé terelve közlekednek. A jelentős kerülőút miatt több mint 10 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani Csepel és Pesterzsébet között. A gyalogosok és kerékpárosok a Gubacsi vasúti hídon tudnak közlekedni a jelenlegi forgalmi rend szerint.
Újabb fázisához érkezett a Gubacsi közúti híd elemeinek javítása: a szakemberek visszaépítik a hídra az augusztusban kibontott, azóta megújított saruelemeket. A munkák idejére szeptember 27-én, vasárnap 00:01 perctől 24 órára teljesen lezárják a Gubacsi közúti hidat. Az építés a híd alatt zajlik majd, a kötelező technológiai időközök – például a beton kötési idejének – betartásával. Emiatt a lezárás ideje alatt látszólagos munkaszünetek is előfordulhatnak a hídon.
A Gubacsi híd lezárása idején az ott közlekedő járatok módosított útvonalon, a Közvágóhíd érintésével, a Kvassay hídon át járnak. A jelentős kerülő útvonal miatt több mint 10 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani Csepel és Pesterzsébet között, ezért a BKK azt javasolja, hogy aki időre megy, az korábban induljon el.
Az autós forgalom Csepelre és Csepelről kifelé ebben az időszakban kizárólag a Kvassay hídon, valamint az M0-s autóút déli szakaszán (Deák Ferenc hídon) keresztül haladhat.
A gyalogosok és kerékpárosok a Gubacsi vasúti hídon tudnak közlekedni a jelenlegi forgalmi rend szerint.
Várhatóan októbertől a híd dilatációs szerkezeteinek cseréjét végzik el. Ez a munka éjszakánként félpályás útlezárással jár majd, amelynek pontos részleteiről és ütemezéséről később adunk tájékoztatást.
A korlátozások pontos menetéről a BKK honlapján tájékozódhatnak részletesen.
Köszönjük a közlekedők és a környéken lakók türelmét és megértését!
Forrás: bkk.hu
Korszerűbb, tartósabb és csendesebb villamospálya épül a Karinthy Frigyes úton: a BKV 2026. szeptember 28-án…
Úgy tűnik, Belgiumban már nemcsak az utakon, hanem a baleseti statisztikákban is látványos különbséget mutat…
Folyamatosan halad a Mester utca felújítása: a munkák befejeztével korszerűbb, biztonságosabb, csendesebb és zöldebb közterületet…
Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.…
Megjelent a dízelüzemű személyautók után járó támogatás részletszabályait rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A Magyar Péter kormányfő által aláírt szabályok…
Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint.…