Categories: Hírek

Szigorít az EuroNCAP: újra fontosak lehetnek a gombok az utastérben

Komoly hangsúlyt fektetnek a vezetéstámogató elektronikák helyes működésére.

A modern autók egyre biztonságosabbak, egyre könnyebben teljesítik a biztonsági teszteket. Ilyenkor természetes folyamat, hogy a legnagyobb, független, európai szervezet amely ezzel foglalkozik, az Euro NCAP szigorít és a modern autókhoz igazítja az elvárásait.

A frissített teszteknek négy alappillére lesz: biztonságos vezetés, ütközések elkerülése, ütközésvédelem és ütközés utáni biztonság.

A szervezet kiemeli, hogy innentől komolyan foglalkoznak majd a biztonságot illető vásárlói és felhasználói visszajelzésekkel is, ennek fényében is végeznek majd teszteket.

Éppen ezért kerül be a pontozásba az utastér biztonságos használhatósága is. Ez azt jelenti, hogy figyelembe veszik az alapvető kényelmi funkciókat érintő ergonómiát, tehát hogy mennyire könnyen és biztonságosan érünk el az autóban gyakran használt funkciókat. Ezen belül pedig komoly hangsúlyt fektetnek a fizikai vezérlőkre, hiszen azok legtöbbször biztonságosabbnak bizonyulnak.

Emellett a frissítést követően, 2026-tól magasabb pontszámot kaphatnak majd azok az autók is, amelyek precízebben figyelik az autóvezető viselkedését is. Ezen belül a fáradtság figyelő rendszerekre kell gondolni, ami képes megelőzni az elalvást vagy rossz esetben akár képesek félreállni automatikusan, ha valami történik a sofőrrel. Emellett bizonyos rendszerek már az ittas vagy különböző drogoktól bódult sofőrök viselkedésmintáit is képesek felismerni, ez szintén plusz pontokat jelent majd az Euro NCAP értékelésénél.

Szintén a visszajelzések alapján figyelni fogják a már most is meglévő rendszerek működését is. Ezen belül például nyilvános közúton fogják tesztelni a táblafelismerő rendszerek pontosságát, hiszen ezek gyakran nem az autóra vonatkozó táblákat is észrevesznek, ezzel félreinformálják a sofőrt. Ezzel együtt azt is vizsgálják majd, hogy ezek a rendszerek mennyire intuitívak és miként jeleznek a felhasználóknak, ezzel zavarva őket vezetés közben.

Szintén komoly újítás, hogy az ütközésvédelemért felelős elektronikákat sokkal realisztikusabb környezetben fogják tesztelni, mint eddig. A ráfutásgátlót, a vészfék rendszert és a sávtartót is valós városi körülményeket szimulálva fogják vizsgálni egy erre kialakított, speciális tesztpályán. Ebben nem csak más autósok, de motorosok, biciklisek és gyalogosok is részt vesznek majd – természetesen nem élő emberek formájában.

Fontos elem lesz 2026-tól a baleset utáni biztonság is. Ez főleg az utóbbi időben megszaporodó elektromos kilincsek és az abból fakadó balesetek miatt fontos. Az Euro NCAP vizsgálni fogja azt, hogy az elektromos kilincsek hibája vagy éppen az elektronikus rendszer leállása esetén hogyan lehet majd ki- és bejutni.

Emellett arra is komoly figyelmet fordítanak, hogy a baleset után az autó mit tesz a nagyfeszültségű rendszer védelme és izolációja érdekében – a tűzveszély csökkentése miatt.

Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni…

11 óra ago

Brutálisan meríti a villanyautókat a tél, ezek a valós számok

Hiába az 70-80 kWh-s akkumulátor, 5-600 kilométeres ígért hatótáv, a tél próbára teszi a technikát,…

1 nap ago

A sínekre hajtott az önvezető taxi, jött a villamos, az utas inkább menekülőre fogta

A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott.…

2 nap ago

Itt az új szankció: gyorshajtásért azonnali börtön!

És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…

3 nap ago

Ez már sci-fi? A Mercedes autója saját napelemes festékével tölti magát

A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…

3 nap ago

Viszlát, elakadást jelző háromszög!

Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…

4 nap ago