Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes forgalomba helyezési eljárás lefolytatása, amelynek befejeztével – előreláthatóan még a tél kezdetéig – a megújult déli hídon elindulhat a forgalom a Szentendrei úton Pest irányába. Az északi híd lezárása és felújításának ideje alatt továbbra is buszsávok segítik a közösségi közlekedést. A Flórián téri felüljárók rekonstrukciója jelenleg az egyik legösszetettebb közúti felújítási projekt Budapesten, amely a térség közlekedését hosszabb távon is érinti. A Szentendrei úti ideiglenes buszsáv ebben az időszakban jelentősen segíti a közösségi közlekedés megbízható működését, különösen a H5-ös HÉV-hez, illetve az Árpád híd irányába közlekedő járatok esetében. A Szentendrei úti buszsávok további sorsáról a felüljáró felújítása után, a forgalmi adatok elemzése és az Óbudai Önkormányzattal való egyeztetés után dönt a Főváros.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Flórián tér déli hídjának és a csatlakozó támfalszakaszainak a felújítása: a kivitelező szakemberei október 16-án, csütörtökön nekiláttak a felüljáró aszfaltozásának, ami várhatóan jövő hét első feléig tart. Először az alsó kötőréteget, majd a rá következő napokban a felső kopóréteget jelentő hengerelt aszfalt kerül fel a hídpályára, illetve a csatlakozó utak felületeire. Ezután következik még többek között a szegélyek mentén beépített öntött aszfalt vízelvezető sávok kialakítása, az útburkolati jelek felfestése, valamint a hiányzó acél hídtartozékok – például a szalagkorlát – felszerelése.
A munkák befejeztével, várhatóan október 31-én elkezdődik a déli híd rész műszaki átadás-átvételi eljárása: a BKK szakemberei, a műszaki ellenőrök és a leendő kezelő, illetve üzemeltető cégek alaposan átnézik a területet, és ha szükséges, javításokat kérnek. Kisebb helyszíni munkák még történhetnek az ellenőrzési folyamat során, amelynek a lezárását követően következhet a híd ideiglenes forgalomba helyezése.
Ez azt jelenti, hogy előreláthatóan a tél beköszöntéig elindulhat a közúti forgalom a megújult felüljárón Pest irányába. Ezzel egy időben a kivitelező azonnal elkezdi a felújtás második üteméhez – az északi híd felújításához – kapcsolódó ideiglenes forgalomtechnika kialakítását.
A szükségszerű forgalomkorlátozások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket, hogy – lehetőségük szerint – a felújítás idején a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. A gépjárművel közlekedőknek ajánlott a Flórián teret elkerülve, másik útvonalon megközelíteni úti céljukat.
A Flórián téri felüljáró északi hídjának felújítása alatt a BKK továbbra is több módon segíti a közösségi közlekedést, hogy minél többeknek nyújtson vonzó alternatívát az autóval szemben.
Újabb elemként a felüljáró északi hídjának felújítása alatt
A Czetz János köztől a Záhony utcáig tartó buszsávot a Mozaik utcai felüljáró felújításakor alakították ki a Budapest Közút munkatársai, ugyanakkor nagy szerepe van a közösségi közlekedés előnyben részesítésében a Flórián téri felüljáró felújításának teljes ideje alatt.
A BKK és a Budapest Közút szakemberei részletes forgalmi elemzést készítenek a Szentendrei úti buszsáv forgalmi hatásáról, amelynek célja, hogy a Flórián téri felüljáró felújítása után megalapozott, és az Óbudai Önkormányzattal közösen meghozott döntés születhessen a térség tengelyeiről, figyelembe véve, hogy a térségben csak a fenntartható közlekedési módok fejlesztése tud választ adni a közlekedési kihívásokra.
A BKK és a Budapest Közút – kihasználva a felüljárók felújításának időszakát – már a kezdetektől folyamatosan méri a közúti forgalom és a közösségi közlekedés lefutási adatait az iskolaidőszakban és azon kívül is. Az első adatok azt mutatják, hogy a torlódások mennyisége összességében nem növekedett a térségben, a városhatártól a belváros felé tartó eljutási idők sem módosultak, viszont a torlódások súlypontja a Szentendrei út külsőbb szakaszaira helyeződött át. Így a személyautók által okozott zajterhelés és károsanyag-kibocsátás távolabb került a legsűrűbben lakott belső területektől, több 10 ezer óbudai lakos számára biztosítva csendesebb és tisztább levegőjű környezetet. A buszsáv előnyei mindeközben egyértelmen látszanak az itt közlekedő járatok adatain, hiszen a busszal utazók a korábbi időszakkal összehasonlítva gyorsabban, pontosabban és torlódásmentesen tudnak közlekedni a Szentendrei út térségében.
A BKK a Flórián téri felüljáró felújításának második ütemére is széles körű tájékoztatással készül: a felújításról, valamint az ahhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, és a BKK Info mindennap megosztja a legfrissebb tudnivalókat.
Forrás: bkk.hu
Kétségtelenül a leggazdaságosabb adózási forma a kata – legalábbis annak a főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, akit…
Idén már fizetős lesz a parkolás Budapest közterületein a két ünnep közötti munkanapokon, 2025. december…
Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén ünnepli alapításának 175. évfordulóját, egy évvel ezelőtt komoly…
Hihetetlen, de igaz: az Audi visszahozza a dízelt a Q5 és az A6 modellekbe. A…
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a villanyautók terjesztése háttérbe szorulna. A német autóipar régóta…
Három év elteltével ismét szigorítja tesztprotokollját az Euro NCAP. 2026-tól vadonatúj rendszer jön, az autógyártókra…