Megütöttek és kiraboltak egy taxist Budapesten

A XIX. kerületi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit és nőt, akik kiraboltak egy taxisofőrt.

A nyomozás adatai szerint augusztus 15-én hajnali 3 óra körül egy férfi fuvart rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, aki a XX. kerületben több címre is elvitette magát, köztük egy dohánybolthoz, ahol egy nő is csatlakozott hozzá. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

Amikor a taxis a kispesti Templom térnél megállt és fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre: pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót. A férfi a sértett pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült a helyszínről.

A sértett bejelentését követően a nyomozók gyors adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: police.hu

-ko

Recent Posts

Itt az új szankció: gyorshajtásért azonnali börtön!

És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…

23 óra ago

Ez már sci-fi? A Mercedes autója saját napelemes festékével tölti magát

A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…

23 óra ago

Viszlát, elakadást jelző háromszög!

Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…

2 nap ago

Hamarosan sofőr nélkül vezethet? Meglepő, mi zajlik most a magyar autópályákon

Kevesen tudják, de Magyarország már évek óta aktív szereplője az önvezető autók fejlesztésének. Az autonóm…

3 nap ago

Berobbant az elektromos autók piaca Magyarországon – Döbbenetes számok jöttek

Látványosan felpörgött a hazai használtautó-piac 2025-ben, miközben csendben, de biztosan átalakul az autóvásárlók ízlése is.…

5 nap ago

Így válnak tökéletesen biztonságossá a Toyoták (és általában minden autó)

Napjaink legfontosabb autóipari trendjét a kényeztetés helyett a biztonság szolgálatába állítja a Toyota. Az autógyártó…

6 nap ago