Képzelje el a következőt: beül a hibrid autójába hogy elinduljon, de rájön, hogy égve hagyta a fényszórókat, az akkumulátor lemerült. Mit lehet ilyenkor tenni egy hibriddel?
Persze nem csak az égve hagyott lámpák okozhatnak ilyen bajt: még az is leszívja az akkut, ha csak úgy, gyújtáson hallgatjuk sokáig a rádiót, esetleg van a kocsiban egy olyan kiegészítő, ami akkor is fogyaszt, amikor nincs bekapcsolva. Akárhogy is, ha bikázni kell egy autót, az komoly fejfájást tud okozni.
A rövid válasz: igen. Ráadásul elméletileg egy hibrid autóval is lehet másik járművet bikázni, de ezt nagyon nem ajánlott megtenni – írja a jalopnik.com. A hibrid járműveket nem arra tervezték, hogy másik autót indítsanak be velük, nem alkalmasak ekkora teljesítmény-átadásra.
A legtöbb sofőr tudja, hogyan kell hagyományos autót bikázni, de előfordulhat, hogy valaki elvéti a sarukat, vagy összekuszálja a kábeleket. Ha rosszul próbáljuk beindítani a hibridet, komoly problémák léphetnek fel: sérülhet az akkumulátor, kiéghetnek az elektromos alkatrészek vagy vezetékek.
Tehát csakúgy, mint egy hagyományos autónál, egy hibrid is megsínyli a rosszul végrehajtott bikázást, sőt talán még súlyosabban, hiszen ezek az autók nemcsak a benzinmotorból, hanem az akkumulátorból is nyerik az energiát. És van ennél rosszabb: ha magát a hibrid akkumulátorcsomagot próbálja meg valaki megbütykölni és külső áramforrásról feltölteni, az végzetes is lehet – ezt soha ne tegye meg!
Ha tehát lemerült az akku és első indulatunkban azért ostorozzuk magunkat, mert hibrid autót vásároltunk, gondoljuk át, hogyan tudjuk új életre kelteni az áramforrást. Alapvetően egyébként ugyanúgy, mint egy hagyományos autót, csak néhány speciális szempontot figyelembe kell venni.
A bikakábelek eltávolítása biztonságosan, fordított sorrendben: először a negatív kábelt vegyük le a hibridről, majd a donorautóról. Ezután a pozitív kábelt a hibridről, majd a donorautóról.
Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció
A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott.…
És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…
A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…
Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…
Kevesen tudják, de Magyarország már évek óta aktív szereplője az önvezető autók fejlesztésének. Az autonóm…
Látványosan felpörgött a hazai használtautó-piac 2025-ben, miközben csendben, de biztosan átalakul az autóvásárlók ízlése is.…