Categories: Hírek

Büntetést kaphat, aki egyedül utazik egy autóval

 

Párizs bekeményített: külön sávot tesztelnek, ahol csak azok haladhatnak, akik legalább hárman ülnek egy kocsiban, a többi autós nem használhatja.

 

A francia fővárosban és környékén tarthatatlan a dugó- és szmoghelyzet, így radikális lépések bevezetésére készül a városvezetés. Kísérleti jelleggel máris kijelöltek egy sávot azon autósoknak, akik legalább hárman utaznak egy járműben. A „telekocsisávot” a híresen zsúfolt Périphérique körgyűrűn alakították ki, ezzel próbálják meg csökkenteni a dugókat a jövőben.

A kísérleti program során a külső sávot csúcsidőben kizárólag olyan járművek használhatják, amelyekben az autóvezetőn kívül legalább még két ember utazik.

A szabály hétfőn lépett életbe: minden nap reggel 7 és 10:30 között, valamint délután 16 és 20 óra között a külső sávot kizárólag a legalább két főt szállító (+ a sofőr) személygépkocsik, a közösségi közlekedési eszközök, taxik, mentők, tűzoltók, rendőrök és mozgáskorlátozottak járművei használhatják.

A türelmi időszakban egyelőre csak figyelmeztetést kapnak azok a sofőrök, akik nem tartják be a szabályokat, de május 1-től már büntetés is jár annak, aki jogtalanul használja a fent említett sávot. A szabályszegőkre 135 eurós büntetést szabhatnak ki (53 ezer forint).

 

A városvezetés ezen lépése a tavaly októberben bevezetett sebességcsökkentés folytatása. Akkor a Périphérique sebességhatárát 70 km/óráról 50-re csökkentették, amelynek köszönhetően csökkent a levegő szennyezettsége és kevesebb lett a baleset ‒ írja a The Guardian.

Dan Lert, Párizs önkormányzatának ökológiai átalakulásért felelős alpolgármestere a Le Monde-nak elmondta: A Périphérique Európa legforgalmasabb városi autóútja, és egyben egészségügyi katasztrófa is. A környéken élő félmillió ember túl magas szennyezettségi szintnek van kitéve, amelynek következtében a gyerekek 30%-a asztmás.”

A külön sávnak az lenne a lényege, hogy rábírja az autósokat, hogy többen utazzanak egy járművel, így csökkenne a körgyűrű terhelése, minden tekintetben. Kezdetben valószínűsíthető, hogy még több torlódást fog okozni az új közlekedési rend, de hosszú távon orvosolhatja a vázolt problémát. Az Egyesült Államokban egyébként ilyen már régóta van: a rombusszal jelölt sávokat csak azok használhatják, ahol minimum ketten vannak a kocsiban.

 

A Périphérique szabályozása egy nagyobb terv része, amelynek célja a levegőminőség javítása. Párizs 2014 óta folyamatosan szigorítja a forgalmi szabályokat: fejlesztik a közösségi közlekedést, új kerékpársávokat hoznak létre, gyalogosövezeteket alakítanak ki, valamint korlátozzák a magas károsanyag-kibocsátású járművek belvárosi közlekedését.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

19 óra ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

1 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

1 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

5 nap ago