Categories: Könyvelés

2025-től jelentősen emelkedhet az alanyi áfa-mentesség határa!

 

A tervek szerint az alanyi áfa-mentesség határa 18 millió forintra emelkedik, ami azt jelenti, hogy ennél kisebb árbevételű vállalkozásoknak nem kell áfát fizetniük.

 

18 millióra szeretnék emelni az áfa alanyi adómentességet – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden. A szakértők szerint az alanyi áfa-mentesség határának emelése pozitív hatással lehet a magyar gazdaságra. Elősegítheti a kisvállalkozások számának növekedését, új munkahelyek teremtését és a hazai termelés bővülését.

 

Eddig a hivatalos megfogalmazás. A taxisok már igen régen várják ezt az emelést, hiszen az évi 12 milliós határba már nagyon nehéz „beleférni”. Úgy is mondhatjuk, hogy taxis vállalkozó még dolgozna, de nem engedik.

Itt most nem részletezem, hogy miért gazdasági csőd az áfa-körbe bekerülni (a közelmúltban többször írtunk már erről), a lényeg, hogy úgy már nem éri meg dolgozni a jelenlegi feltételek mellett. A 18 milliós éves határ nagy könnyebbség lenne, bár végleges megoldást nem jelent.

A változásról már több hír is napvilágot látott, de a döntés még nem született meg. A következő hónapokban várhatóan további részletek derülnek ki az új szabályozásról. Fontos lesz tisztázni például, hogy milyen egyéb feltételei lesznek az áfa-mentesség igénybevételének.

Az alanyi áfa-mentesség határának tervezett emelése jelentős előrelépés lehet a taxis vállalkozások számára. Drukkolunk…

 

-oli-

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

11 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago