Categories: Hírek

Országos Taxis Szövetség: érdemi tárgyalásokat csak tárgyalóasztalnál lehet folytatni

 

Érdemben csak tárgyalóasztalnál lehet tárgyalásokat folytatni a kormánnyal – ezzel indokolta az Országos Taxis Szövetség elnöke azt, hogy nem vettek részt a taxisok érdekvédelmi szervezete által meghirdetett szerdai demonstráción.

 

Metál Zoltán az M1 aktuális csatorna délutáni műsorában elmondta: már tavaly megfogalmaztak a Pénzügyminisztériumnak egy olyan, nemcsak a taxisokat, hanem az egész egyéni kisvállalkozói szférát érintő javaslatot, hogy emeljék fel az alanyi áfamentesség határát, ami azoknak lehet segítség, akiknek a bevétele a jelenlegi 12 millió forintos határt súrolja. A szövetség elnöke szerint erre több uniós országban is van példa.

Elmondta, hogy a költségek növekedése miatt a taxis vállalkozók is több bevételre törekednek, így viszont a magasabb bevételek miatt már átléphetik azt a határt, ami után meg kellene fizetniük a 27 százalékos áfát.

Jelezte, hogy javaslatukra a minisztérium részéről van fogadókészség, a kormány a javaslatot nem elutasította vagy lesöpörte, csupán türelmet kért, amit az Országos Taxis Szövetség megértett.

Metál Zoltán úgy fogalmazott: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azon keddi bejelentése, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, “kihúzta a demonstráció méregfogát“, az okafogyottá vált.

 

Ismertetése szerint kedden Nyitrai Zsolt kormánybiztossal is egyeztetett, és ez megerősítette azt a véleményét, hogy csak abban az esetben érdemes utcai demonstrációt szervezni, ha “minden kötél szakad“, de értékelése szerint ide még nem jutottak el.

Felidézte, hogy az elmúlt években a kormány már több, a taxisok érdekeit szolgáló intézkedést is meghozott, ilyen volt az adómentesség, az elektromos autók vásárlásához biztosított több millió forintos, vissza nem térítendő támogatás, és a 10 éves gépkocsik “mandátumának” 13 évre történő meghosszabbítása 2020-ban, az akkori vészhelyzetre való tekintettel. A ma Budapesten futó mintegy 7200 taxiból 2500 ilyen meghosszabbított mandátummal rendelkezik – mondta.

 

Metál Zoltán a fővárosi taxisok létszámkorlátozásáról, ami a demonstráció másik fő követelése volt, azt mondta, hogy az alkotmányellenes, hiszen ha valaki megfelel a vállalkozásindítás feltételeinek, attól nem lehet megvonni a jogot.

 

Közölte, az elmúlt években mind a kormánnyal, mind az önkormányzatokkal jó kapcsolatokat alakítottak ki, és eredményeket elérni csak a tárgyalóasztalnál lehet.

Forrás: profitonline.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

6 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

1 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

2 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

3 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

4 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

4 nap ago