…és a TB státusz

 

2023-tól az átalányadózók járulékbevallása az addigi havi helyett negyedéves időszakonként kötelező (akkor persze havi bontásban). Kérdés érkezett, hogy ez minden járulékbevallásra vonatkozik?

 

A rövid válasz: Nem!

Kizárólag az átalányadós főállású vállalkozók kötelesek negyedévi járulékbevallást készíteni, ha az időszak egésze alatt aktív volt a vállalkozásuk. Szüneteltetés, vagy vállalkozás megszüntetés esetén az esemény után legfeljebb 15 nappal be kell adni az adatszolgáltatást.

Bár a tételes adózás szakmánkban nem jellemző, ebből a körből is érkezett kérdés.

Nos, a tételesen adózóknak változatlanul havonta, a tárgyhónapot követő hó 12.-ig kell járulékbevallást benyújtaniuk. Akkor is, ha nullás, vagyis nem érvényesítettek az adott időszakban jövedelem-kivétet. Főleg munkaviszony melletti egyéni vállalkozóknál jellemző ez.

 

Egy másik kérdező az alkalmazotti bevallásról érdeklődött.

Ezeket a (08-as) adatszolgáltatásokat is havonta kell kitölteni és beküldeni. Nem elég az alkalmazottak utáni járulék befizetése! Éppen a napokban találkoztam egy olyan esettel, amikor az egyéni vállalkozó bár be volt jelentve az adott cégnél, de a 08-as járulékbevallási nyomtatványokat évek óta nem küldte be a munkáltató. Ilyenkor a hatóság nem tehet mást, továbbra is főállásúnak vélelmezi, és előírja az ezzel kapcsolatos fizetendőket.

 

Aztán közkeletű vélekedés az is, hogy ha a munkáltató nem fizeti a járulékokat az alkalmazott után, akkor annak TAJ kártyája idővel érvénytelenné válik.

Ez nincs így!

Az alkalmazott nem felelhet munkáltatója felelőtlenségéért, biztosítása érvényes, ha be van jelentve, függetlenül attól, hogy az alkalmazó fizet utána, vagy nem. Azért magát a bejelentés tényét érdemes ellenőrizni!

Egyéni vállalkozó esetén viszont – mivel ő a munkáltató és a munkavállaló egyszemélyben – csak a ténylegesen és rendszeresen fizetett járulék adhat biztonságot.

-oli