Categories: Hírek

Az OTSZ levelezéséből – problémák a buli-negyedben

Tisztelt Taxis Szövetség!

Szeretnék segítséget kérni a belvárosban, különösen a Gozsdu udvar környékén uralkodó állapotok kezelésére, orvoslására.

 

A kezdetben csak utasokat leszólító, taxinak látszó kocsikból fuvart kínáló „taxisok”, már odáig merészkedtek, hogy a hivatalos taxisokat fenyegetve zavarják el őket a Gozsdu környékéről.

A helyzet úgy gondolom elég súlyos.

Külföldieket csapnak be, megkárosítják az államot, rossz fény vetnek az országra, a taxisokra, és mindezt az orrunk előtt, bűnszervezetben.

A külföldiek nem tudják megkülönböztetni az áltaxit a rendestől, mivel színük teljesen azonos, még a fekete kockák is rajta vannak  egy némelyiken, sőt,  némelyiken még taxi formájú, de futár feliratú, a megtévesztésig megegyező kinézetű jelzés látható.

Azt gondolom, ezek az emberek veszélyeztetik az utasokat, megkárosítják az államot, és a taxisok becsületét, és embereket aláznak meg, akik rendesen, hivatalosan végzik a munkájukat.

Kérem, mihamarabb járjanak el az ügyben. és egy összehangolt akcióval szüntessék meg a „jelenséget”.

Pár százezres büntetés ezeknek az embereknek semmi, mivel kb. naponta keresnek annyit.

A hosszú távú tervekben is erre kellene megoldást találni, hogy a megkülönböztető jelzéseket ne használhassák a nem vizsgázott kocsik.

Egy pár rendszám:

AA DX 8.. ez a gépkocsi a Gozsdu király utcai bejárata előtt van minden este, és agresszíven, fenyegetően elzavarja a hivatásos vezetőket.

A.BV 6..

SI.-9..

TD.-9..

SH.-0..

TA.-3..

PR.3..

TD.-4..

SJ.-5..

(A levélíró a teljes rendszámokat leírta. A szerk.)

 

Még annyit, hogy a hiénákra is ráférne egy ellenőrzés, mert van nem kevés visszaélés a külföldiekkel.

Örökre el kellene venni az ilyen emberek engedélyét, azt gondolom.

Jó lenne egy letisztult, megszűrt taxis közösséggel vágnának neki az évnek, hogy a rendes emberek, akiknek ez a hivatásuk megtudjanak tisztességesen élni, és ne a bűnözőket hagyjuk gazdagodni.

Szeretnék kérni visszajelzést, hogy elolvasta az emailt, és ha lesznek változások, mik azok.

 

Köszönettel:

Egy tisztes állampolgár

 

Tisztelt Levélíró!

 

Sajnálattal olvastam észrevételeit, amit levelében megosztott szervezetünkkel.

Egy szakmai szervezetnek – ahogy nekünk sem –  nincsenek olyan hatósági jogkörei, melyek szükségesek egy konkrét  ellenőrzés és esetleges intézkedés tekintetében.

Kérem, szíveskedjék illetékességből észrevételeit Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedési Hatóságának, továbbá a BKK taxi-közlekedés felügyeletének és a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak megküldeni.

 

Üdvözlettel

Metál Zoltán
elnök
Országos Taxis Szövetség

Double D

Recent Posts

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

16 óra ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

6 nap ago