Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Töltött csirke, birsalma kompóttal

 

Heti írásomat azzal kezdeném, hogy folytatnám. Igen, ahogy ígértem, a birsalma okán, hogy lészen itt még valami.

 

Ez pedig a töltött csirke, birsalma kompóttal.

Miként én is, a szemfüles olvasó is emlékezhet rá, a nyár folyamán, Szent Iván napján már foglalkoztam a töltelékkel, de most kissé másképpen is megmutatom, leginkább a tálalásban.

Én rácsra helyeztem

Tehát töltelékünk a zsemlébe kevert májkrém, zöldborsó, hagyma, gomba, fűszerek,  nyers tojás összetétel, ami a csirke besózott, majorannázott belsejébe kerül, egy fél almával, vagy naranccsal lezárva, bekötve a lábakkal.

Súlyának megfelelően sütjük, tehát ha kb. két kiló, akkor két órát, letakarva fóliával. Így cselekedtem, ám a jószágot rácsra helyeztem, hogy ne a levében ússzon. Ha a lé kevés lenne, locsolhatjuk egy kanál zsírral, sőt sörrel is. A végén fólia nélkül ropogósra pirítottam, majd pihentettem.

Tálalva: töltött csirke, birsalma kompóttal

Tálalásnál a szép darab sült mellé adtam gazdagon a ropogós töltelékből, valamint a már említett birsalma kompótból, illetve friss jégsalátát is kínáltam. A többit a fantáziára bízom.

Következő témám most a sütés lészen, ami persze nem feltétlen férfi embernek való mulatság, de nem is oly nagy varázslat.

A családban hiányolták a sajtos pogácsát, hát sütöttem egyet.

Hogy is készül egyszerűen? Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg margarin, 2 dkg só, egy tojás sárgája, 2 deci tejföl, 20 dkg reszelt sajt.

Kell még egy deci langyos tejben elmorzsolt 3 dkg élesztő, egy kis kanál cukorral.

Sütés után a sajtos pogácsa

Az alapanyagokat összedolgozzuk, gyúrjuk erősen, majd lefedve kelesztjük. Később gyúrjuk, s háromszor is összehajtogatjuk, majd ismét pihentetjük vagy fertály órát.

Ezután ujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük tojás sárgájával, meghintjük a maradék reszelt sajttal, s pogácsa szaggatóval méretre szaggatjuk, lehet az apróbb fajta.

Ezután sütőpapírra soroljuk, s 180 fokon kb. húsz perc alatt megsütjük, a színe mutatja, hogy mikor jó.

Hamar elfogyott

Kis pihentetés után, legfinomabb még langyosan, de másnap is igen jó, már ha marad belőle. Egy próbát megér.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

 

Double D

Recent Posts

Ez lehet az autóipar következő forradalma, és a legtöbb autós még nem is hallott róla

A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet…

7 óra ago

A kánikula sem állítja meg a Flórián téri felüljárók felújítását

 A nyári hőség idején is folyamatosan halad a Flórián téri felüljárók felújítása, a projekt műszaki…

7 óra ago

Megszűnik a személyes időpontfoglalás a Mozaikban

Az alábbi fotó ad tájékoztatást arról, hogy július 1-től a Mozaik utcában nem lehet személyesen…

2 nap ago

Új terv: méret alapján is adóztatnák az autókat itthon és az EU-ban

A parkolóhelyek korlátozott száma kapcsán mind helyi, mind állmi és uniós szinten magsabb parkolási díjakat,…

2 nap ago

Még idén megindul a Geely szilárdtest akkumlátor technológiának járművekbe épített validációs tesztje

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az akkumulátortechológiák vezető fejlesztőjeként ismert Geely megerősítette, hogy…

2 nap ago

Rossz hír az autósoknak, jócskán drágul a budapesti parkolás a jövő hét közepétől

Szerdától, július 1-jétől Budapest teljes területén eltűnnek a parkolóautomaták: a parkolási díjat ezután kizárólag mobilalkalmazáson…

3 nap ago