Szigorúbb fellépés a szabálytalan taxizás ellen, a legmagasabb megengedett életkor rendezése. Több ponton is megérett a változtatásra a taxizás szabályozása. A Technológiai és Ipari Minisztérium javaslatára a kormány módosította az erről szóló rendeletet a szabályokat betartó taxisok és a taxival utazók érdekében – jelent meg az index.hu –n a rendelet értelmezése.
A járvány idejére felfüggesztett taxijárművek életkorára vonatkozó szabályok ez év végével lejárnak – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid.
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedési államtitkára kifejti: a pandémia, a járműipari és energiapiaci válság a taxisok helyzetét sem könnyítette meg, a 2017. január 1. előtt nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát kivételesen 10-ről 13 évre emeli. A 2017 óta forgalomba helyezett, tehát a ma 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.
Annak is megteremtik a jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba. A nyugat-európai példákra épülő új szabályozás megteremti a lehetőséget az iránytaxik minden félnek előnyös működtetésére, akár üzemzavarok idején a taxik bevonására a vonatpótlásba, akár tervezett csatlakozó menetrend szerinti iránytaxik megrendelésére. Ilyen szolgáltatásokat a jövőben az országos közlekedésszervező rendelhet meg, elsőre nyilván kísérleti jelleggel.
Régi-új kihívót kaptak a taxisok
Futótűzként terjed az autómegosztás népszerűsége és kihasználtsága.
Vitézy Dávid közölte: SZIGORÍTJÁK A TAXIS ENGEDÉLYEK KIADÁSÁT, HOGY A NEM MEGBÍZHATÓ VÁLLALKOZÁSOKAT GYORSAN KI LEHESSEN SZŰRNI A PIACRÓL.
A jövőben próbautazás nélkül is lehetővé válik a jogellenesen működő szolgáltatók, a szabálytalan taxisok büntetése. Ez azért is fontos, mert a jelenlegi szabályozás több okból is kijátszhatónak bizonyult az elmúlt években, egy idő után például már arcról felismerik a próbautasokat a jogellenesen működő taxisok. Emellett maga a szabálytalanság bizonyítása is problémát jelentett, ha a taxidroszton várakozó taxis megtagadta a próbautazást. Ez mostantól egyértelműbbé válik, az utasoknak és a hatóságoknak is több lehetőségük lesz. A büntetési tételek több százezresek is lehetnek.
Szigorítják a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit, ezentúl maximum öt évre kaphatnak engedélyt. Emellett egyértelműen be kell majd jelenteni, hogy a vállalkozás milyen néven működteti a diszpécserszolgálatát, hogy egy panasz során világosan lehessen látni, hol történhetett a hiba, és szabálytalanság esetén ne kezdhessen ugyanazon a néven szolgáltatni mindig újabb és újabb gazdasági társaság.
Az új szabályok előkészítésébe a TIM részéről bevonták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát és az Országos Taxis Szövetséget is.
Forrás: index.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…