A kata szabályok változása miatt szeptembertől csak főállású egyéni vállalkozó választhatja ezt az adózási formát. A nyugdíj melletti vállalkozók és a másodosok kénytelenek átlépni átalányadózásba – és ezzel még jobban is járnak. De a főállású taxisoknak is megéri váltani?
Katában adózni két előnnyel jár: egyrészt egyszerű az adminisztráció, másrészt bevételtől függetlenül havi 50 ezer forintot kell adózni – ez messze a legalacsonyabb az összes adózási forma közül.
Minimális adózás: a havi 50 ezer forint adó kedvező, még akkor is, ha iparűzési adónk magasabb ebben az adózásban. Független a bevételtől, és minél magasabb a bevétel, annál alacsonyabb az adóterhelés. Az a vállalkozó, aki havi 100 ezer forint bevételt realizál, ennek felét, 50 ezer forintot, vagyis 50 százalék adót fizet. Ha ugyanez a vállalkozó havi egymillió forint bevételt ér el, szintén csak 50 ezer adót, vagyis bevétele mindössze 5 százalékát fizeti.
Úgy tűnik, valóban nincs a katánál jobb, azonban térjünk rá a hátrányokra: Aki katában adózik, annak a társadalombiztosítási ellátási alapja 108 ezer forint. Ezt veszik alapul az esetleges táppénznél, és ennek alapján számítják a majdani nyugdíjat is a katás évekre. Összehasonlításképpen: a minimálbér 200 ezer forint, legalább ez után kell járulékokat fizetni, értelemszerűen az ellátási alap is ennyi. A katáénak közel a duplája! Igen, sokan mondják, hogy nem szoktak betegek lenni, meg majd nyugdíj mellett is tovább vállalkoznak, azonban ez nem tarthat örökké! Sajnos jönnek a nem várt betegségek, balesetek, és az az életkor, amikor már nem lehet, nem szabad dolgozni: a nyugdíjból kell megélni (és az esetleges tartalékokból).
2022-ben kedvező szabályváltozás történt az átalányadósoknál: 1.200.000 forint jövedelemig nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Taxis vállalkozók ezt a jövedelmet hatmillió forint árbevételnél érik el. Utána is csak a felettes részt terheli az szja (hogy ez a kedvezmény meddig tart azt senki sem tudja…) Átalányadózásnál a főállásúakra vonatkozó járulékokat legalább a minimálbér után meg kell fizetni. Jelen pillanatban ez havi 29.250 forint szociális hozzájárulási adót és 37.000 forint TB járulékot jelent. Mindösszesen 66.250 forintot. Ha nem lépi túl a vállalkozó a hatmilliós éves árbevételt, akkor ez havi 16.250 forint többlet a katához képest. Ha kihasználja a maximális 12 milliós bevételi határt (ne tévesszen meg senkit a 18 millióra emelés, mert 12 millió fölött már áfa van!), akkor közterhei a következőképpen alakulnak egy évben:
Személyi jövedelemadó (a hatmillió forint 20%-nak a 15%-a): 180.000 Ft
Szociális hozzájárulási adó: (a 12 millió forint 20%-nak 13 %-a): 312.000 Ft
TB járulék (a 12 millió forint 20 %-nak 18,5 %-a): 444.000 Ft
Közterhek mindösszesen: 936.000 forint.
Kétségtelen, hogy a kata éves 600 ezer forintjánál ez 336 ezer forinttal, vagyis havi 28 ezer forinttal magasabb, de csak a maximális, 12 milliós árbevétel esetén. Véleményem szerint viszont hosszútávon még így is megéri, figyelembe véve, hogy ez által a társadalombiztosítási ellátások közel duplájára emelkednek.
-oli-
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…