Budapesti bevásárlóközpontok mélygarázsaiban, hagyományos konnektorról töltik fürkészek elektromos autóikat. Mindezzel tűzveszélynek teszik ki a saját és mások járműveit is, másrészt ez a fajta áramfelvétel illegális – számolt be a jelenségről az M1 Híradó.
Hagyományos, háztartási konnektorról 8-10 óra alatt lehet valamennyire feltölteni egy elektromos autót. A konnektorokat nem erre a célra fejlesztették ki, elsősorban a parkoló üzemeltetéséhez tartják fenn őket, így azokról az autók töltése tűzveszélyes is.
Ennek ellenére ezek az aljzatok szinte mindig foglaltak, és amíg egyesek diszkréten, a parkolóhelyre betolatva csapolják a hálózatot, olyanok is akadnak, akik kevésbé szemérmesen, mindenki szeme láttára teszik ugyanezt. A csatorna által megkérdezett ügyvéd szerint a jogosulatlan konnektorhasználat miatt akár büntetőjogi felelősség is felmerülhet.
Az M1 Híradó négy érintett plázát keresett meg az ügy vonatkozásában, de választ sehonnan sem kaptak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság válaszából viszont kiderült, hogy eddig még nem tettek feljelentést elektromos autó illegális töltése miatt, pedig ez illegális áramfelvételnek, lopásnak minősül. Az is igaz, hogy intézményi szinten ezt a többletfogyasztást nem lehet sem kimutatni, és a számlák alapján bizonyítani sem.
Úgyhogy az elektromos autók fenntartása, üzemeltetése így még olcsóbb, még gazdaságosabb, ja, és veszélyesebb is.
Cash/fotó: M1 Híradó
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…
Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…
Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…
Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…
Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…