Categories: Hírek

Hetvenezret lopott a szolnoki taxistól

Őrizetbe vették a körözött férfit

 

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 21 éves többszörösen körözött férfit, aki csütörtökön, Szolnokon ellopott 70.000 forintot az őt fuvarozó taxis kocsijából – írja a police.hu.

Egy taxisofőr tett bejelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. január 6-án a déli órákban, hogy a Szolnok belvárosában pár perccel korábban szállított utasa, aki azóta már elhagyta a gépjárművet, ellopta a gépkocsi két első ülése között elhelyezett 70.000 forintját.

A járőrök személyismeretüknek köszönhetően a sértett elmondása alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, és rövid időn belül előállítottak egy 21 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott jogsértő beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a pénzt már elköltötte.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Budapesti VII. Kerületi Rendőrkapitányság, valamint Kisvárdai Rendőrkapitányság körözést rendelt el. A hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – olvasható a rendőrség honlapján.

Azért az a taxis, aki a két ülés között tartja bevételét, nagyon felelőtlen. Finoman szólva…

k.z.t./fotó: rendőrség

OldA

Recent Posts

Itt van minden, amit tudni kell a vonóhorgok felhelyezéséről

Erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a nagy kiadásokat Szeretne utólagosan felszerelni egy vonóhorgot - például…

2 óra ago

Roadpol speed – fókuszban a gyorshajtók

A rendőrség augusztus 4. és 10. között Magyarország egész területén sebességellenőrzést végez.  A gyorshajtók kiszűrése…

2 óra ago

Zúgnak a helikoptertaxik a Hungaroringre, 3,4 millió forint is lehet fejenként egy oda-vissza út

Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…

1 nap ago

Gyorshajtás: 25 járművet foglaltak le eddig Burgenlandban

Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…

1 nap ago

Hetekig nehezebb lesz az élet az M0-son

Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…

1 nap ago

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

2 nap ago