Categories: Hírek

Thaiföldi taxitemető

Kihasználatlan autóikon élelmet termelnek

 

Thaiföld a pandémia előtt virágzó turizmusából élt. A külföldi turisták pedig szép számmal adtak munkát az iparágban dolgozóknak, köztük a taxisoknak is. A járvány miatt elmaradtak a vendégek, és számtalan fuvarozó maradt munka nélkül, autóik pedig kihasználatlanul állnak a telephelyeiken. Most újrahasznosítják őket – írja a BBC.

A thai főváros Bangkok egyik parkolójában a színes taxik tetején zöld hajtások csíráznak. Thaiföld szigorú korlátozásokat vezetett be a koronavírus megjelenését követően. A turisták szép lassan elmaradtak, a város mozgalmas utcái elcsendesedtek, a taxisofőrök munka nélkül maradtak. Ahogy a viteldíjak elapadtak, egyre több sofőr elhagyta a várost, visszament a szülőfalujába, hátrahagyva az úgynevezett taxi temetőket.

Most az egyik cég úgy döntött, hogy kihasználja az üresjárati járművek szabad felületeit. Kis növényi parcellákat alakítottak ki, amelyek – reményeik szerint – segíthetnek az alapvető növények termesztésében.

A Ratchaphruek Taxi Szövetkezet dolgozói úgy építették meg a miniatűr kerteket, hogy a bambuszkereteket fekete fóliával bélelték, és talajjal fedték be őket. Ezután különféle növényeket ültettek, beleértve a chilit, az uborkát és a cukkinit.

Az autógumikból kialakított mesterséges „tavakban” tenyésztenek békát, illetve a fölösleg eladásából származó pénzbevétel enyhítheti megélhetési, élelmezési gondjaikat. Remélik, hogy a járművezetők segítése után, a megmaradt élelmiszereket a helyi piacokon értékesíthetik.

„Ez az utolsó lehetőségünk” – mondta az AFP hírügynökségnek Thapakorn Assawalertkun, a cég egyik tulajdonosa, hozzátéve, hogy sok járműnek még mindig nagy a hitelállománya, másrészt – így álltukban – használhatatlanná váltak.

„A tetőn növekvő zöldségek nem károsítják a taxikat, mivel a legtöbbjük már javíthatatlanul sérült. A motorok elromlottak, a gumiabroncsok laposak. Semmit sem lehet tenni” – mondta lemondóan.

Cash/fotó: EPA

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

12 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

12 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago