Az ultrafapadosokhoz igazította a fedélzetre vihető csomagokkal kapcsolatos előírásait a Eurowings, mostantól fizetős a gurulós kisbőrönd a legolcsóbb jegyár-kategóriában – írja az Airportál.
A Lufthansa-csoport diszkont cégének tájékoztatása szerint a „többi légitársasághoz” hasonlóan a szabályokat a „nemzetközi sztenderdeknek” megfelelően alakította át. Ennek értelmében a legalacsonyabb, Basic jegyár-kategóriában csak egy kisméretű csomagot lehet a fedélzetre vinni.
Ugyanakkor ebből a korábbinál nagyobb, 40x30x25 centist engednek a kabinba, az 55x40x23-as és legfeljebb 8 kilós második kézipoggyászt pedig 10 eurótól lehet hozzáadni, ezzel pedig elsőbbségi beszállítás is jár.
Az augusztus 31. előtt megvásárolt jegyekre az új szabályok nem érvényesek. Emellett a közlés szerint év végétől a legfeljebb 12 kilós feladott csomagot kedvezőbb, 10 eurós ártól lehet hozzáadni a Basic jegyhez.
A Eurowings azt is várja az új intézkedéstől, hogy több hely lesz a fej fölötti tárolókban, és hogy gyorsabbá válik a beszállás, amivel csökkenhetnek a késések, kutatások szerint ez nagyrészt a csomagkezelés miatt alakul ki.
A Smart és Bizclass kategória feltételei változatlanok maradnak.
A Lufthansa-csoport diszkont légitársaságával kapcsolatos hír, hogy a múlt héten újraindította a Budapest és Köln közötti járatait, Airbus A320-as családba tartozó gépei heti négy alkalommal (hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap) közlekednek az útvonalon – olvasható az anyagban.
Cash/fotó: Facebook
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…