Több mint három hónapja kötöttünk együttműködési megállapodást a rendőrséggel, ORFK OBB baleset-megelőzési céljait segítendő. Arról, hogy miről szól az együttműködés, itt olvashatsz!
A rendőrség „Civil Pofátlan(tan)ítás” néven indította el videós sorozatát, amik az oldalunkon publikált tartalmakon alapulnak.
A videón látható ügyekben hivatalból eljárásokat indított a rendőrség.
Az első rész 2 hónapja jelent meg. Itt tudod megnézni. A második részt pedig itt!
Megígértük nektek, hogy a kiemelt, társadalomra veszélyes esetek lesznek azok, amik felkerülnek majd oldalunkra és ezeknél nem fogjuk megvárni azt, amíg a rendőrség az oldalunk szemlézéseként rátalál az adott felvételre, vagy egy állampolgári bejelentést követően jut információhoz, hanem mivel a cselekménytől eltelt idő nagyban hozzájárul az eredményes eljáráshoz, ezért a publikálást követően soron kívül értesítjük őket.
Ez egy veletek történő együttműködés része is, hiszen olvasóink felvételei alapján indulnak az eljárások. Örülünk, hogy megértettétek és egyre inkább megértitek, hogy a cél nem a sárga lámpán átcsúszó, záróvonalat érintő autósok „jelentgetése”, hanem a renitens, direkt szabályszegők és a társadalmat, közösséget veszélyeztető egyének visszaszorítása, ezáltal növelve a közlekedési kultúra színvonalát – olvasható a Budapesti Autósok Közössége honlapján.
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…