A vád szerint a 38 éves férfi odalépett az autóban várakozó taxishoz, majd a sofőroldali ablakon benyúlva, egy késsel fenyegette meg a sértettet, miközben az értékeit követelte – írja a Fővárosi Főügyészség közleményében.
A vádirat szerint a vádlott 2021. március 30-án, délután, a XIV. kerület, Egressy úton, ittasan, maszkot, szemüveget és kapucnit viselve odalépett egy taxishoz, aki az autójában várakozott. A vádlott a sofőroldali lehúzott ablakon bekönyökölt, majd a nála lévő kést még csukott állapotban, de jól láthatóan a kezében tartva, felszólította a sértettet, hogy adja át neki a telefonját és a pénzét. A sértett azt válaszolta, hogy nincs nála pénz, amit a vádlott nem hitt el, ezért további fenyegetésként a nála lévő kést kinyitotta és azt a sértett felé fordította.
A fenyegetés hatására a sértett közölte, hogy a pénz a csomagtartóban van, majd megpróbált kiszállni az autóból, a vádlott azonban ezt nem engedte, a gépkocsi ajtaját a lábával visszanyomta. A sértett ekkor megpróbálta felhúzni az ablakot, a vádlott azonban ezt észlelte, és azért, hogy ezt megakadályozza, a kezében a késsel benyúlt az utastérbe. A sértettnek végül sikerült leadnia a vészjelzést, amire a diszpécser minden környéken tartózkodó taxist a helyszínre vezényelt. A vádlott ezt meghallva megijedt, és elmenekült, közben pedig – a nehezebb azonosíthatóság érdekében – a maszkot, a szemüveget és a kapucnis felsőt is levette.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható a közleményben.
k.z.t./fotó: youtube.com
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…