Categories: Hírek

Önvezető Volkswagen és Ford taxik Miamiban, Austinban

Száz jármű vesz részt a programban

 

A Lyft vállalat előzetes tervei szerint egy kisebb flottán tesztelhetik majd 2021 év végén először az önjáró üzemmódot, amivel forradalmasíthatják a mindennapi közlekedést, ezen belül is először a személyi fuvarozást, a taxizást.

Az autókat az Argo AI nevű startup szolgáltathatja, akik Ford és Volkswagen gépkocsikat módosítottak úgy, hogy anélkül lehessen őket irányítani, hogy bárki is ülne a vezetői fülkében – adta hírül a The Verge magazin.

A Lyft első körben Miamiban és Austinban vizsgálhatja meg, miként működik a rendszer, és ha semmiféle galibát sem tapasztalnak, illetve bebizonyosodik, hogy az üzemmód biztonságos, egyben hatékony, akkor kiterjeszthetik az egész ország területére.

Miközben a Lyft biztosíthatja a megfelelő taxiszolgálatot az utasoknak, addig az Argo AI kulcsfontosságú információkat gyűjthet be az általuk kifejlesztett szoftver működéséről, így lényegében egy win-win szituáció jöhet létre, amelyből mindketten csak profitálhatnak.

 

Kétségkívül az autonóm gépjárműveké a jövő, a legfőbb kérdés mindössze az, hogy ültessenek-e embert a volán mögé, hiszen eddig több ízben is beigazolódott már a szkeptikusok igaza, melyek szerint egyes gyártók önvezetési technológiája még nem forrt ki teljesen.

Korábban a Tesla Autopilotját hibáztatták több halálos végkimenetelű balesetért is, az amerikai elektromosautó-gyártó azonban megvonta a vállait, hiszen kiderült, hogy az incidensek során nem rendeltetésszerűen használták az önvezető üzemmódot, vagyis a sofőr levette a kezét a kormányról, amit valójában még nem szabadna.

Az Argo szóvivője a lap megkeresésére elmondta, összesen 100 autón szeretnék kipróbálni az önjáró taxizást, és ha beválnak, akkor ezernél is több gépkocsival furikázhatnak az AI által vezérelt személyszállítók a jövőben – derül ki a cikkből.

Cash/fotó: autoweek.com

OldA

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

4 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

4 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

4 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

5 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

5 nap ago