A versenyre nevezett 556 hajóból 343 teljesítette az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet még csütörtök este a Vándor Róbert vezette RSM nyert meg. A szervezők szerint az indulók 60 százaléka teljesítette a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred közötti, légvonalban 155 kilométeres távot a 48 órás szintidő alatt.
A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 8 óra 32 perckor a Reider Péter kormányozta Szelíd lett, amelyet a hagyományok szerint a győztes hajó legénysége köszöntött a célban.
A gyenge szélben rajtoló verseny csütörtökön a címvédő Vándor Róbert hajója és az időrekordot tartó Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nagy küzdelmét hozta, melyből végül az RSM került ki győztesen. Az első tíz helyen katamaránok végeztek, a leggyorsabb egytestű hajó a 11. helyen befutó, Oroszlán Péter vezette Principessa lett.
A verseny díjátadóját szombaton 18 órától tartották a balatonfüredi Gyógy téren, ahol az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adtak át. A gálát követően utcabált rendeztek.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty – egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán – tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot, aki ezúttal nyolcadik lett.
A végeredmény:
Cash/fotó: veol.hu
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…