Egy kalandommal kezdem legott. Autóztam a város erős forgalmában, s mivel már kinyitott minden, hát betértem egy Burgeresbe. Még aktív koromban többször előfordult, hogy vészhelyzeti megoldásként megettem egy mini menüt, úgymint sajtburger, kis krumpli, üdítő.
Nos, a minőség nem változott, de eszembe jutott, hogy ez valaha még csak 250 forint volt, időnként emelték, majd ettem már 500 forint felett is. Ám csak most már 680 forintokat kellett leróni ezen gyenge táplálékért! Mindez apró napi érdekesség, mégis ide tettem figyelemfelkeltőnek, mivel látom, hogy a tarifa kérdése lóg a levegőben, pedig az árak és az elszállt infláció megköveteli/megkövetelné a hozzá igazodást!
Aztán tovább. Igen meleg napokat élünk, a konyhában sem könnyű. Azért valamit gyorsan, na! A fellelhető összes zöldségből főztem levest, rántás, habarás nélkül, s zöld fűszereket alkalmaztam hozzá, úgymint petrezselyem, tárkony, bazsalikom, lestyán. Jó döntés volt.
Ahogy elnéztem, a külső hőmérő 37 fokot mutatott, kókadozott a növényzet, azt is locsolni kellett erősen. Mindemellett azért készült egy kis frissen sütött tócsni is, /cicege, lepcsánka, mackó/ ki hogy ismeri.
Három szem krumpli elég volt reszelve, de mellé reszeltem kis káposztát, sárgarépát és egy kis hagymát is. Aztán só, bors, két nagy kanál tejföl, s amennyi lisztet felvesz. Talán 5-6 deka lehetett. Jól eldolgoztam, s majdan forró olajban kanalanként kisütöttem. Hogy jobban csússzon, kevertem egy kisebb adag tzatzikit hozzá. Lehet görög joghurt, vagy kefir az alap, ebbe só, tört fokhagyma és apróra vágott uborka került. Elkeverve, behűtve pompás.
Tehát a nagy forróságban egy könnyű vacsoránk lett, próbáld ki te is!
Jó étvágyat kívánok hozzá:
Soós István ex City22
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…