Categories: Hírek

Még a taxivezetői igazolványt is visszavonják – komoly a veszély

Sok taxis munkanélkülivé válhat

 

Az alábbi levelezés egy debreceni taxis panasza alapján indult, ám senki se gondolja, hogy ez az ő városában, és vele nem történhet meg. Az illető szerette volna engedélyeit megújítani, de ekkor az a meglepetés érte, hogy a vállalkozása tevékenységi engedélye mellett, még a személyszállító vezetői igazolványát is határozatban vonták vissza, egy évre. Erről a levelezés megjelent itt még júniusban. Vagyis az érintett taxis nem hogy mint egyéni vállalkozó nem dolgozhat egy évig, de más taxiját sem vezetheti alkalmazottként. Tehát erre az időre kereshet magának más megélhetést, ha talál. Mindezt pedig azért kell végigszenvednie, mert az utasülésenkénti biztosítását nem fizette be.

Miután sokan abban a hitben vannak, hogy egyszer befizetik a biztosítási díjat, majd évekig erről megfeledkezhetnek, nyomatékosan felhívjuk ez úton is a kollégák figyelmét arra, hogy a kormányrendelet szerint a hatóság – ha tudomására jut a mulasztás – csak az eltiltás idejét mérlegelheti. A hivatal határozatában minimum egy év alá nem is mehet. Továbbá, miután az egyéni vállalkozó egyben szakmai irányítója is saját vállalkozásának, így az eltiltás idejére nem csak a vállalkozói engedélyét, hanem a taxivezetői igazolványát is bukja. Tehát nagyon nem éri meg az ügyeskedés. Ami pedig a szünetetltetést illeti, arról is írtunk itt, e hasábokon. Érdemes kicsit visszakeresni, és megfontolni mi, mit ér. Többet nem tehetünk, mint figyelmeztetünk. Íme a minisztérium válasza az Országos Taxis Szövetség számára, mely szervezet megpróbált a kolléga érdekében eljárni:

 

OldA

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

13 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago