Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. június 20-án 9 óra 10 perc körüli időben Hajdúszoboszló külterületén lezuhant egy siklórepülő. Az ernyőt használó 46 esztendős férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba – írja a police.hu.
A forró, napsütéses hétvégén rengetegen választották a természetet kikapcsolódásuk helyszínéül. A pandémia után nem csak a vízpartokon, de egyéb közösségi helyszíneken is különböző programokkal készültek a szervezők.
Feltehetően a repüléshez is ideális időjárás inspirálta siklóernyőzésre azt a 46 éves férfit, aki 2021. június 20-án, vasárnap reggel 9 óra 10 perc körüli időben, eddig tisztázatlan körülmények között Hajdúszoboszló térségében elveszítette uralmát siklóernyője fölött és lezuhant.
A baleset helyszínére perceken megérkezett a rendőrség, majd a mentők és a tűzoltók. Az elsődleges vizsgálatot követően a szakemberek úgy döntöttek, hogy célszerű riasztani a mentőszolgálat helikopterét. A kiérkező orvos stabilizálta a sérült állapotát, rögzítette a gerincét, fejét, majd elszállították.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a légi baleset körülményeit – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: HAOL/ Tóth Imre
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…