A jászberényi rendőrök járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást egy 51 esztendős helyi férfi ellen, aki 2021. június 16-án ütközött össze a védett útvonalon haladó kerékpárossal, akinek súlyos sérülést okozott – írja a police.hu.
Egy helyi lakos közlekedett elektromos rollerrel Jászberény belterületén 2021. június 16-án a délutáni órákban. Haladása során az 51 éves férfi jobbra akart kanyarodni a gyalog- és kerékpárútra, és összeütközött a védett úton közlekedő biciklissel. Az ütközéstől a kerékpáros nő elesett, és súlyos sérülést szenvedett. Az ellenőrzés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök előállították a helyi kórházba további mintavételre.
A Jászberényi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt folytat eljárást – olvasható a rendőrség honlapján.
Az elektromos roller egyelőre egy olyan különleges eszköz, amelynek nincs is pontos definíciója, így pedig jogszabály sincs, ami hatályosan vonatkozna rá. Érdeklődéssel fogjuk figyelni ennek a balesetnek a kimenetelét, ugyanis ez most egy un. állatorvosi ló esete. Az eredményről beszámolunk olvasóinknak.
k.z.t./fotó: police.hu
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…