Categories: Hírek

Budapest Airport kontra Főpolgármesteri Hivatal

Két szerződés, eltérő tartalommal

 

 Belső vitát szült Budapest vezetésében az, hogy a főváros a reptéri taxiforgalom bevételeiből nem részesül, miközben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a jegyárak 15 százalékát átadja a Budapest Airportnak azért, hogy a buszai megállhassanak a reptéren. Budapest szerint azonban a szerződések éppen neki előnyösek – értesült a Telex.

A főváros és a reptér kapcsolatrendszerében a fővárosi cégek újrakötöttek egy fontos korábbi szerződést, de ez még a főpolgármesteri kabineten belül is nézetkülönbségekhez vezetett.

A történetben két fontos szerződésről van szó, amelyek formailag ugyan nincsenek összekötve, de hangulatilag azért mégis.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az egyik szerint Budapest városa, nevezetesen a BKK Zrt. évente a vonatkozó járat jegyárbevételének 15 százalékát, de legfeljebb 300 millió forintot fizet a Budapest Airportnak azért, hogy a reptéren megállhassanak a buszai.

A 100E járat 900 forintos menetjegy ellenében a Belvárosból hozza ki az utasokat, illetve viszi őket vissza, míg a 200E a repterek között közlekedik 300 forint díj ellenében. Jelenleg a 100E június 15-e óta közlekedik, ám a Covid miatt lecsökkent utasszám miatt, tavaly volt is ebből egy érdekes ügy, a BKK még értékesítette az automatáiban a jegyeket, amelyeket az utasok nem tudtak felhasználni, ezért a fővárosi kormányhivatal 14 millió forintos büntetést rótt ki a BKK-ra.

Létezik emellett egy másik, egy háromoldalú szerződés is, ebben a Budapest Airport, illetve a BKK és a Budapest Közút arról állapodtak meg, hogy miképpen is működjön a taxiszolgáltatás a reptéren. A főváros területén ugyanis a fővárosi cégek hatásköre az, hogy ki működtethet taxidrosztokat, de ebben a szerződésben senki nem fizet senkinek.

A szerződésrendszert támadók szerint az mégiscsak pofátlanság, hogy a Budapest Airport vélhetően jelentős bevételt kap a taxitendere után a reptéri taxiszolgáltatást üzemeltető Főtaxitól (nyilván nem feltétlenül a Covid éveiben, de amúgy igen). De akkor miért nincs a fővárosnak bevétele ebből, Budapest miért csak költ itt a buszos szerződéssel?

 

Valójában a jogi helyzetet bonyolítja, hogy Budapest határa éppen a reptérnél van, a taxidrosztoknak helyt adó rész a főváros területe, de ahol például sorompón keresztül be lehet jutni erre a részre, az már a főváros közigazgatási területén kívül esik.

És az is lényeges, hogy bár ez egy magánterület, de bizonyos korlátozásokkal a közforgalom előtt megnyitott területről van szó.

A Telex felvetése az volt, hogy Budapest miért engedi a Budapest Airportot ingyen gazdagodni a taxik „szabályozásából”, vagyis tendereztetéséből, ha övé a drosztokkal kapcsolatos szabályozási jog, és miért nem kapcsolja össze legalább úgy a főváros a két szerződést, hogy akkor kedvezőbb elbírálást kér a buszok beengedésénél.

Tordai Csaba jogász, a főpolgármester tanácsadója jelezte: alapvető félreértések vannak, a megállapodásokban nem a főváros tesz gesztust a reptérnek, hanem inkább fordítva.

Vagyis nem a BKK engedte meg, hogy a Budapest Airport taxidrosztot üzemeltessen, hiszen a Budapest Airportnak joga a saját területére olyan és annyi taxit beengedni, amennyit csak szeretne. Inkább a Budapest Airport és a Főtaxi volt kompromisszumkész, és tett olyan gesztust, hogy a tender ellenére vállalta azt, hogy a magánterületére beengedi a más társaságoktól rendelt taxikat is.

Ezért van a főtaxis állomással párhuzamosan (egy sávval kijjebb) egy speciális taxidroszt a rendelt taxiknak. Ez nyilván sokaknak fontos, mert hiába ugyanaz a tarifa, ha valakinek egy konkrét taxitársasághoz van céges szerződése, taxis kártyája, akkor szívesebben utazik a megszokott céggel.

Ha ezt a háromoldalú szerződést a főváros nem kötötte volna újra, akkor csak annyit ért volna el, hogy a nyilvános drosztra a hívott taxik nem jutnának be, a Főtaxi és a Budapest Airport így akár nagyobb bevételben is reménykedhetne.

Ami pedig az anyagi viszonyokat illeti, Tordai Csaba szerint a pozíciók racionálisak. A Budapest Airport külföldi tulajdonosai sokat fizettek a földhasználatért, ha ott más csinál üzletet (akár taxikkal, akár buszokkal), abból joggal kér részesedést a reptérüzemeltető.

De a BKK-nak is érdemes a buszok megállásáért fizetni, mert ezek a nem közszolgálati jellegű járatok erősen nyereségesek voltak (mindez persze csak a Covid előttre érvényes). A gyenge utasszám miatt a 100E járat június 15-ig fel volt függesztve. Úgy tudjuk, hogy a BKK ezalatt nem is fizetett. Ha pedig valamekkora forgalomélénkülés után a járat már elindult, az új kapacitáskihasználtság függvényében valószínűleg érdemes a 300 milliós szerződést is a realitások mentén újratárgyalni – olvasható a Telex anyagában.

Cash/fotó: BKK

OldA

Recent Posts

Újabb forgalmi változásokra kell számítani a Mester utcában

 Folyamatosan halad a Mester utca felújítása: a munkák befejeztével korszerűbb, biztonságosabb, csendesebb és zöldebb közterületet…

22 óra ago

Utálatos dolgot készül betiltani Kína

Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.…

2 nap ago

Négy részletben érkezik a 20 ezer forintos dízeltámogatás, mutatjuk, kinek mikor jár a pénz

Megjelent a dízelüzemű személyautók után járó támogatás részletszabályait rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A Magyar Péter kormányfő által aláírt szabályok…

3 nap ago

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint.…

3 nap ago

Dilatációjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz az Erzsébet híd két budai lehajtóján

Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján, ahol a dilatációs…

4 nap ago

Száz éve egymással háborúzó taxisoktól voltak hangosak Chicago utcái

„Eddig csak operába illő tréfás háborúskodás volt ez, de mostantól kezdve a végsőkig tartó harc…

5 nap ago