Categories: Hírek

A taxi belső kamerája szállította a bizonyítékot

Kokaint és heroint terjesztettek

 

A banda tavaly szállított kokaint és heroint Derby és Nottingham között. Ehhez egy 41 éves taxisofőrt béreltek fel, aki azonban elfelejtette kikapcsolni a biztonsági kamerát. A banda egyik tagja felelőtlenül büszkélkedni kezdett a tetteikkel, később ez alapján ítélték el őket.

Az emberi hülyeség határtalan. Hogy drogterjesztőket egy taxi belső fedélzeti, utastéri biztonsági kamerája buktasson le, pestiesen szólva, nem semmi. De hogy ezt tetézendő, a leendő ügyfélnek egy telefonról több ezer üzentet küldjenek, az már az idiotizmus határát súrolja.

A banda tavaly szállított kokaint és heroint Derby és Nottingham között. Ehhez egy 41 éves taxisofőrt béreltek fel, aki azonban elfelejtette kikapcsolni a szóban forgó biztonsági kamerát. A banda egyik tagja felelőtlenül büszkélkedni kezdett a tetteikkel, és ez később felért egy beismerő vallomással a rendőrség számára.

Mindezt még azzal is súlyosbították, hogy a telefonjaikról összesen 8439 szöveges üzenetet küldtek el lehetséges vásárlóknak, hogy az árujukat reklámozzák. A 18 és 40 év közötti drogüzéreket egyenként legalább 15 hónapnyi börtönre ítélték.

A hatóságok elsőként a taxisofőrre csaptak le, és onnantól már nem volt nehéz dolguk. Végignézték a kamera felvételeit, és már kezükben is volt a vádemeléshez szükséges bizonyíték – olvasható a külföldi hírügynökség anyagában.

Cash/fotó: Facebook

 

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago