Megjelent a júniusi, jövő pénteken tartandó Fővárosi Közgyűlésre benyújtott előterjesztések között az új taxis tarifaemelésre vonatkozó javaslat – vette észre a Magyar Hang. Mint beszámoltunk róla, a májusi ülésre a városvezetés 27 százalékos tarifaemelést terjesztett elő, a mostani viszont 18 százalékot jelentene.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója múlt csütörtöki háttérbeszélgetésén azt mondta lapunk kérdésére, hogy az ügyben ezúttal közös javaslattal álltak elő a taxisok (legutóbb ugyanis míg egy részük 27 százalékos emelést javasolt, mások csupán 15-öt), ezzel kapcsolatban pedig a városvezetés egyeztetni fog a frakciókkal, és ennek alapján döntik el, beterjesztik-e azt a közgyűlés elé.
A mostani előterjesztés alapján a tarifaemelés része lenne az is, hogy aki a reptérre kér kocsit, annak 800 forintos plusz díjat kellene fizetnie. A javaslat ugyancsak 800 forintos pluszt írna elő a kocsik előrendelése esetén. Utóbbiakat azzal indokolják: „A repülőtérre érkező, illetve onnan rendelt utazások emelt díjának bevezetését a reptéri kiemelt forgalom, valamint a reptéri szervezett ki- és beszállási rend indokolja. Az előrerendelt fuvarok emelt díját az indokolja, hogy az előfoglalás igényli a járműkapacitás meghatározott jövőbeli időpontra történő lekötését és fenntartását, amely a fuvarszervezők és a személytaxi-szolgáltatók erőforrásigényes koordinációját is feltételezi″.
Az előterjesztés szerint a megemelt alapdíj 1100 forintról 1300-ra, a kilométerdíj 440 forintról 520-ra, míg a várakozási díj 110 forint/ percről 130-ra nőne. Ha elfogadják, az új árak augusztus 1-től lépnének életbe.
Az ügyben egyébként múlt pénteken a városvezetés egyeztetett a frakciókkal, úgy tudjuk, több képviselőcsoport is kritizálta azt, hogy 800 forintos előrendelési díjat fizettessenek az utasokkal.
A Fidesz egyébként már módosítót is adott be az eredeti javaslathoz, ami alapján az előrendelési díjról szóló részt nem szavazná meg a testület, a többit viszont igen.
Ugyanakkor előterjesztésük felkéri a főpolgármester, hogy a taxis szervezetek által előterjesztett »előrendelési díj« bevezetéséhez szükséges egyeztetéseket folytassa le és az egyeztetések eredménye alapján a szükséges rendeletmódosítást terjessze a közgyűlés elé.
Forrás: hang.hu Kép: Illusztráció
Teljes szélességében lezárják a Gubacsi közúti hidat szeptember 27-én, vasárnap egész napra. Az autós forgalom…
Korszerűbb, tartósabb és csendesebb villamospálya épül a Karinthy Frigyes úton: a BKV 2026. szeptember 28-án…
Úgy tűnik, Belgiumban már nemcsak az utakon, hanem a baleseti statisztikákban is látványos különbséget mutat…
Folyamatosan halad a Mester utca felújítása: a munkák befejeztével korszerűbb, biztonságosabb, csendesebb és zöldebb közterületet…
Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.…
Megjelent a dízelüzemű személyautók után járó támogatás részletszabályait rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A Magyar Péter kormányfő által aláírt szabályok…