Categories: HírekKiemelt

Fővárosi Vízművek: hétvégéig marad a forgalmi korlátozás a Róbert Károly körúton

A hétvégéig marad a forgalmi korlátozás a Róbert Károly körúton, ahol két forgalmi sávot le kellett zárni az Árpád híd irányába csőtörés miatt hétfőn reggel – tájékoztatta a Fővárosi Vízművek az MTI-t.

Felidézték, hogy kétszáz négyzetméternyi felületen szakadt be az útpálya a XIII. kerületben, a Róbert Károly körút 40. szám előtt, miután hétfőn kora reggel eltört egy 1983-ban fektetett, 300 milliméter átmérőjű azbesztcement cső. A kiáramló nagy mennyiségű víz alámosta az úttest külső sávját és elárasztotta a környéket.

A csőtörés miatt előreláthatólag estig szünetel a vízszolgáltatás a Róbert Károly körút 34. és 40. közötti társasházakban. A vízhiány enyhítésére szükségkutat nyitottak a Pap Károly utca 4-6. előtt – ismertették.

Azt írták, hogy a munkálatok miatt a Pap Károly utca és a Teve utca között le kellett zárni az Árpád híd felé vezető két külső sávot, emiatt a Róbert Károly körúton a szokottnál is nehézkesebb haladásra kell számítani. A javítás és a terület helyreállítása több napot vesz igénybe, ezért a forgalmi korlátozás várhatóan hétvégéig tart – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu Kép: MTI Szigetváry Zsolt

-ko

Recent Posts

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

17 óra ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

2 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

2 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

4 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

4 nap ago

Mosolyogva büntetnek az új traffipaxok, már 488 milliónál tartanak

Egy autós negyedmillió forintnyi büntetésről számolt be a közösségi oldalon. Egymás után érkező gyorshajtási bírságokról…

5 nap ago