Categories: HírekKiemelt

Magyarországot is elérte a Tesla önvezető rendszere

Napokon belül több európai országban élesedik a rendszer, Magyarországon pedig demonstrációkat tartanak, utastént lehet kipróbálni.

Hosszú ideje már, hogy a Tesla elkezdte fejleszteni az önvezető rendszerét, azonban Európát egyelőre a szigorú szabályozási környezet miatt elkerülte. A hosszú tesztek és fejlesztés után azonban úgy néz ki, hogy megkapja az engedélyeket a helyi hatóságoktól a Full Self-Driving (FSD) – supervised, vagyis felügyelettel használható csak – , azaz a teljesen önvezető rendszer bevezetéséhez, Magyarországon pedig ki lehet próbálni az élményt utasként.

Erről egy közleményt adott ki a vállalat, amelyben azt írja, hogy Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Dániában és Horvátországban január 19-től bevezetik a funkciót, míg Magyarországon ettől a naptól kezdve szervezett bemutatókat tartanak az érdeklődőknek.

Ehhez a Tesla magyarországi oldalán lehet regisztrálni az eseményekre, amiket Budapesten tartanak.

A Tesla azt állítja, hogy különböző modelljeik már több, mint 10 milliárd kilométert tettek meg bekapcsolt Full Self-Driving módban és közben adatot gyűjtöttek, így tanították a rendszert. Hozzátették, hogy egy átlagos ember 50 év alatt nagyjából 800 ezer kilométert autózik, az ő flottájuknak ez alig 3,5 percbe telik. A rendszerük lassan nagyjából 100 évnyi vezetési adatot tárolt el, így egyre kevésbé lesz hajlamos furcsaságokra vagy aggasztó helyzetekre.

Azt érdemes hozzátenni, hogy a Full-Self Drive, azaz a teljes önvezetés elnevezés elég megtévesztő.

Nem véletlen, hogy a közleményben minden ponton odaírják a név mögé zárójelben, hogy supervised, azaz felügyelettel. Ez azt jelenti, hogy a rendszert ugyanúgy figyelni kell a sofőrnek menet közben attól függetlenül, hogy nem ő kezeli a pedálokat, a kormányt és az egyéb funkciókat. Emiatt egyébként anno még pereket is indítottak az Egyesült Államokban, mivel a teljes önvezetéshez szükséges szoftver egyelőre még odébb van.

A Tesla önvezető rendszere az Egyesült Államokon túl már Mexikóban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Kínában és Kanadában is elérhető. Állításuk szerint évek óta tárgyalnak a bevezetésről az Európai Unióval és a tagországokkal, amelyek szervezetinek már mind átadták a szükséges dokumentumokat, tanulmányokat és biztosítékokat.

Azt is érdemes tudni, hogy zárt teszt keretein belül már több, mint egymillió kilométert futottak önvezető Teslák Európa 17 különböző országában. A vállalat mindent megtesz, hogy felépítse rendszerével kapcsolatban a bizalmat és egy egyszerűbb, kényelmesebb jövőt hozzon létre az emberek számára.

Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Robottaxik Budapesten: fokozatos átállás várható

A technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia közlekedésre gyakorolt hatásáról esett szó a Spirit FM „Több-kevesebb” című…

1 nap ago

Jó hírt kaptak a magyar villanyautósok

Jelentősen átalakul a hazai nyilvános villanyautó-töltés árazása: egyszerűbb rendszer, új tarifák és kedvezőbb éjszakai lehetőségek…

1 nap ago

Nagy a hideg, változtat a Mol az üzemanyagok összetételén

A nagy hidegben megváltoznak az üzemanyagok, különösen a gázolaj fizikai jellemzői. A Mol ezért úgy…

1 nap ago

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni…

2 nap ago

Brutálisan meríti a villanyautókat a tél, ezek a valós számok

Hiába az 70-80 kWh-s akkumulátor, 5-600 kilométeres ígért hatótáv, a tél próbára teszi a technikát,…

3 nap ago

A sínekre hajtott az önvezető taxi, jött a villamos, az utas inkább menekülőre fogta

A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott.…

4 nap ago