Categories: HírekKiemelt

A sínekre hajtott az önvezető taxi, jött a villamos, az utas inkább menekülőre fogta

A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott. A Waymo utasa inkább elhagyta a járművet.

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebbek, a mai napig hajlamosak kifejezetten aggasztó szituációkat előidézni a Waymo önvezető autói. Az egyik robottaxi múlt hét szerdán blokkolt le a villamossíneken az egyesült államokbeli Phoenixben, ezután az utasa inkább fedezékbe menekült, mivel közeledett a villamos – írja a New York Post.

Phoenix mellett több amerikai nagyvárosban, Los Angelesben, San Franciscóban, Austinban és Atlantában is élesben üzemel már a Waymo flottája. A robottaxikat 29 különböző kamerával látták el, a vállalat pedig heti szinten frissíti az útvonalait és a rendszereket. Tegyük hozzá, hogy az ominózus helyszínen csak tavaly építették ki a villamosközlekedést.

Gyorsan reagált az esetre a Valley Metro is, ugyanis a közlekedési társaság átszervezte a járatokat, így sikerült elkerülni a tartós fennakadást

Ugyan baleset nem történt, az egyik járókelő által készített, majd a TikTokon megosztott felvételen jól látható, a Waymo-féle taxi úgy ment tovább a síneken, hogy szemből érkezett a másik szerelvény.

Phoenix mellett több amerikai nagyvárosban, Los Angelesben, San Franciscóban, Austinban és Atlantában is élesben üzemel már a Waymo flottája. A robottaxikat 29 különböző kamerával látták el, a vállalat pedig heti szinten frissíti az útvonalait és a rendszereket. Tegyük hozzá, hogy az ominózus helyszínen csak tavaly építették ki a villamosközlekedést.

Forrás: vezess.hu Kép: TikTok

-ko

Recent Posts

Itt az új szankció: gyorshajtásért azonnali börtön!

És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…

1 nap ago

Ez már sci-fi? A Mercedes autója saját napelemes festékével tölti magát

A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…

1 nap ago

Viszlát, elakadást jelző háromszög!

Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…

2 nap ago

Hamarosan sofőr nélkül vezethet? Meglepő, mi zajlik most a magyar autópályákon

Kevesen tudják, de Magyarország már évek óta aktív szereplője az önvezető autók fejlesztésének. Az autonóm…

3 nap ago

Berobbant az elektromos autók piaca Magyarországon – Döbbenetes számok jöttek

Látványosan felpörgött a hazai használtautó-piac 2025-ben, miközben csendben, de biztosan átalakul az autóvásárlók ízlése is.…

5 nap ago

Így válnak tökéletesen biztonságossá a Toyoták (és általában minden autó)

Napjaink legfontosabb autóipari trendjét a kényeztetés helyett a biztonság szolgálatába állítja a Toyota. Az autógyártó…

6 nap ago