Categories: HírekKiemelt

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő forgalomba kanyarodott.

Az autóban utazó Chris Riotta Rogers első alkalommal próbálta ki az önvezető szolgáltatást, és az esetet videóra is rögzítette. A felvételen látható, ahogy a jármű elindul, majd közvetlenül egy közeledő autó elé húzódik.

„Már majdnem balesetet szenvedtem. Istenem. Soha többé nem csinálom ezt.” – kiáltotta a videóban, miközben a másik sofőr dudálással jelezte a veszélyt

Storyful beszámolója szerint Rogers elmondta, hogy ez volt az első útja önvezető autóban, és teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát.

„A másik autónak teljes mértékben elsőbbsége volt, és semmit nem tudtam tenni, hogy kijavítsam a helyzetet.” – mondta, majd hozzátette: „Egy igazán súlyos balesetet kellett volna elszenvednem.”

A helyzet végül azért nem végződött ütközéssel, mert a másik sofőr időben reagált. „Hála Istennek, hogy a másik sofőr ember volt, és az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt.

Az eset nem egyedülálló: az utóbbi időben több hasonló videó vált virálissá az önvezető Waymo-autókról. A felhasználók gyakran osztják meg közösségi médiában azokat a pillanatokat, amikor a járművek váratlanul viselkednek – írja a People.

Korábban egy Los Angeles-i tech vállalkozó, Mike Johns került kellemetlen helyzetbe, amikor a Waymo-taxi folyamatosan körözött egy parkolóban. A felvételen hallható, ahogy türelmetlenül próbál segítséget kérni a telefonon: „Repülőjáratom van, amit el kell érnem.” – mondta, miközben az autó továbbra is körözött.

Később hozzátette, majdnem lekéste a járatát, és úgy döntött, többé nem használ önvezető taxit. Más esetekben a környék lakói panaszkodtak a járművek zajára, amit a vállalat később szoftverfrissítéssel igyekezett mérsékelni.

Forrás: liner.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

14 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

14 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago