Categories: HírekUncategorized

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki betépve kezdett autós ámokfutásba a Nagykörúton. A helyszínről elmenekülő társaira ugyancsak letöltendő szabadságvesztést kértek.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi július 10-én kétféle kábítószert is fogyasztott, majd elvitte édesapja kocsiját a szülő tudta és engedélye nélkül.

A férfi bódult állapotában – a vele utazó két barátjával együtt – az éjjeli órákban Pest vármegyéből a fővárosba hajtott. A Teréz körúton azonban egy járőr megállította a gépkocsit. A sofőr félrehúzódva megállt, de amikor a rendőrök kiszálltak a kocsijukból gázt adott, és elhajtott a Nyugati tér felé. A piros lámpa ellenére megfordult, és a Blaha Lujza tér irányába haladt.

Átlagosan 111 kilométer per órás sebességgel száguldva átment több piroson, majd az Erzsébet körútnak a Király utca és a Dohány utca közötti szakaszán felhajtott a gömbsorral védett villamospályára; ekkor már két rendőrautóval is üldözték.

Az ámokfutásnak ütközés lett a vége. Az ütközés után a vétkes sofőr és társai kiszálltak, és anélkül, hogy meggyőződtek volna arról, ki milyen sérülést szenvedett a másik autóban, segítségnyújtás nélkül elszaladtak. A taxit vezető férfi könnyen, utasa súlyosan megsérült.  

A sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton közösen fogták el a BRFK és a Készenléti Rendőrség munkatársai.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a sofőrrel szemben jármű önkényes elvétele, súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények, a két utasa ellen két-kétrendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A kerületi ügyészség mindhárom büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, korábbi, felfüggesztett szabadságvesztéseik végrehajtásának elrendelését indítványozta, a bódult vezető ellen ezen felül a járművezetéstől végleges hatályú eltiltást is. A vádlottak letartóztatásban vannak.

Forrás: 24.hu Kép: BRFK

-ko

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

24 óra ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

3 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

3 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

3 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

4 nap ago