November 15-én, szombat délután 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt. A gépjárművel közlekedők szombat délutántól egy sávon hajthatnak fel a déli hídra, amely a folytatásban két sávra szélesedik. A Szentendrei út felől érkező buszjáratok – biztosítva a gyorsabb eljutást – szombat délutántól szintén a megújult felüljárón közlekednek, és ismét érintik a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyet.
A kivitelező már november 14-én, péntek este elkezdi a csomópontban a felújítás második üteméhez kapcsolódó ideiglenes forgalmi rend kialakítását: megszűnik a felhajtási lehetőség az északi hídra Szentendre irányából Pest felé, ezért szombat délutánig Budáról az Árpád híd csak a Pacsirtamező utcai visszafordítón keresztül érhető el. Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én 20 órától veszi kezdetét.
Mintegy nyolc hónappal a március 1-jei lezárása után november 15-én, szombat délután megnyílik a Flórián téri felüljárók megújult déli hídjának az útpályája a személy- és az egyéb gépjárművel közlekedők előtt. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a forgalom rövid szakaszon egy, azután két sávon haladhat az Árpád híd, illetve Pest felé.
A szakemberek még a déli híd megnyitása előtt, november 14-én, péntek este 20 órakor elkezdik a felújítás második üteméhez – az északi híd felújításához – szükséges ideiglenes forgalomtechnika kialakítását, ami tartalmazza a hídhoz tartozó útvonalak és a híd alatti, jelenleg meglévő forgalmi rend módosítását, valamint az Árpád hídon Buda felé tartó új buszsáv létesítését is. A munkák ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetenként lezárással járnak. A BKK kéri a környéken utazókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Ideiglenes forgalmi rend a déli híd megnyitása előtt
Fontos változás, hogy péntek estétől megszűnik a felhajtási lehetőség az északi hídra Szentendre irányából Pest felé, miközben nyitva marad rajta az Árpád híd felől Szentendre irányába haladó egy sáv. A déli híd szombat délutáni megnyitásáig Szentendre irányából Pest felé csak a Pacsirtamező utcai visszafordító segítségével lehet közlekedni.
Ideiglenes forgalmi rend a déli híd megnyitása és az északi híd teljes lezárása között
A déli híd megnyitásától az északi híd lezárásáig tartó átmeneti időszak első szakaszában az alábbi forgalmi rend lesz érvényben a Flórián térnél:
A híd alatti csomópont átmeneti időszakbeli fokozatos átalakításával
Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én estétől elkezdődik. Az északi hídon – ugyanúgy, mint a déli felüljárón – az útburkolat bontásával és a pályalemez alapos átvizsgálásával indul a felújítás. Az ehhez kapcsolódó forgalmi változásokról a BKK későbbi közleményében ad részletes tájékoztatást.
A BKK továbbra is kéri az arra közlekedőket, hogy – lehetőségük szerint – a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. Emellett azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy Pest felől az Árpád hidat lehetőleg elkerülve, másik híd használatával közelítsék meg az úti céljukat, mert az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé lényegesen kisebb lesz, mint a felújítás első ütemében.
A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os, 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a szombat délutáni megnyitástól kezdve ismét a déli hídon közlekednek, így nem érintik a bevásárlóközpont melletti Flórián tér megállót. A 34-es, 106-os, 901-es és 918-as autóbuszok viszont ismét megállnak a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyen. A megújult felüljárón haladó buszok gyorsabb eljutást, a Szentlélek térnél pedig ismét fontos átszállási lehetőséget biztosítanak a közösségi közlekedéssel utazóknak.
Az északi híd felújításának idején is buszsávok segítik a közösségi közlekedést: az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig új buszsáv létesül, hogy a második ütemben segítse a Buda felé tartó 34-es, 106-os és 226-os, valamint a Margitszigetre közlekedő 26-os autóbusz, továbbá az elővárosi autóbuszok haladását.
A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi rendben is figyeljenek a Szentlélek téri megállóhelyről kiinduló, a déli hídfőre felhajtó, illetve a Tavasz utca felől besoroló autóbuszokra, és segítsék azok közlekedését.
A déli hidat 2025. március 1-jén zárták le, a marási és bontási munkák során – amikor eltávolították a felüljáró pályaburkolatát – láthatóvá váltak a vasbeton pályalemez és a kéregbeton előre nem várt hibái, amelyek jelentős pluszmunkákat és a tervezettől nagymértékben eltérő műszaki beavatkozást tettek szükségessé. Ezek miatt változott a Flórián téri felüljárók felújításának az ütemezése.
A BKK a felújítás második ütemében is teljes körűen tájékoztat a munkák előrehaladásáról és a hozzájuk kapcsolódó forgalmi változásokról a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon, valamint a BKK Info felületein.
Forrás: bkk.hu
Az építési és közlekedési miniszter átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be, amely a közlekedési szabályozást alakítaná…
Hosszú hónapokat kell várni, mire egy tanulóvezető levizsgázhat Angliában, mert egyesek felvásárolják a szabad időpontokat.…
A sajtóban olyan hír terjedt el, ami tévesen informálja a nyugdíjba készülő olvasót – hívja…
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer…
Nagy változás előtt állnak az autósok Európában! Az Európai Unió ugyanis lazít a B kategóriás…
A szemtanú szerint az autóban fiatalok ültek, és üvöltött a zene. Brutális erejű ütközés képeit…