Hosszú hónapokat kell várni, mire egy tanulóvezető levizsgázhat Angliában, mert egyesek felvásárolják a szabad időpontokat. Szigorítással állítanák meg a visszaéléseket.
Átalakítják a járművezetői vizsgák foglalási rendszerét az Egyesült Királyságban, hogy rövidüljenek a hosszú várólisták, és megakadályozzák a visszaéléseket – számolt be a BBC.
A kormány terve szerint a jövőben kizárólag a tanulóvezetők foglalhatnak maguknak vizsgaidőpontot az online felületen. Így próbálják elejét venni annak az elterjedt jelenségnek, hogy automatizált szoftverek segítségével egyesek felvásárolják a szabad vizsgahelyeket, majd magasabb áron továbbadják őket.
Angliában az elméleti vizsga díja 23 font (10 ezer forint), a gyakorlati teszt pedig 62 fontba (27 ezer forint) kerül hétköznapokon. Utóbbinak az ára este, hétvégén és ünnepnapokon magasabb, 75 font (33 ezer forint). A vizsgaidőpontokkal üzérkedők azonban akár 500 fontot (220 ezer forint) is elkérhetnek a tanulóktól.
Azt is korlátozni fogják, hogy a lefoglalt vizsga időpontját hányszor lehet módosítani, illetve hová helyezhető át a teszt helyszíne.
A járművezetői képzésben jelenleg átlagosan 22 hetet, több mint öt hónapot kell várnia egy tanulónak Angliában, hogy levizsgázhasson. A cél az, hogy 2026 nyarára ez 7 hétre csökkenjen.
Heidi Alexander közlekedési miniszter ugyanakkor elismerte, hogy jövő nyárra valószínűleg nem fog teljesülni a cél, amelynek a határidejét egyébként ő határozta meg.
A foglalási szabály megváltoztatása mellett azzal is igyekeznek csökkenteni a várakozási időt, hogy a Védelmi Minisztérium 36 dolgozóját is bevonják a vizsgáztatásba. Ők köztisztviselők, nem katonák, és egy éven keresztül heti egy napon vesznek majd részt a tanulóvezetők minősítésében.
Forrás: divany.hu Kép: illusztráció
A sajtóban olyan hír terjedt el, ami tévesen informálja a nyugdíjba készülő olvasót – hívja…
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer…
Nagy változás előtt állnak az autósok Európában! Az Európai Unió ugyanis lazít a B kategóriás…
A szemtanú szerint az autóban fiatalok ültek, és üvöltött a zene. Brutális erejű ütközés képeit…
Ahogy beköszönt a hideg idő, az autógumi nyomásának ellenőrzése sokkal fontosabbá válik, mint azt a…
A panaszok csak gyűlnek, a hatóságok vizsgálódnak, a Tesla pedig egyre nagyobb nyomás alá kerül.…