A Bolt taxiszolgáltató bejelentette, hogy országosan 1500 forintos lemondási díjat vezet be az utazásoknál.
Ezt a díjat azoknak az utasoknak kell megfizetniük, akik későn mondják le a fuvart vagy megvárakoztatják a sofőrt – hívta fel a figyelmet a Forbes.
Tudjuk, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor le kell mondanod az utadat. Fontos azonban tudnod, hogy bizonyos esetekben lemondási díj kerül felszámításra”– fogalmazott indoklásában a szolgáltató.
A bejelentés szerint az utazás a rendelés leadását követő 2 percen belül díjmentesen lemondható, ezt követően azonban már felszámolják az 1500 forintos díjat. Ezt akkor is meg kell fizetned, ha a sofőr a megadott időben megérkezik a felvételi címre, de 5 percen belül nem jelensz meg.
Előrendelt utaknál az utasfelvételt megelőző 30 percen belül történő lemondás esetén, illetve ha a kiválasztott felvételi időponttól számítva 5 percen belül nem jelensz meg, szintén lemondási díjat számolunk fel – tette hozzá a Bolt.
Ha nem vagy biztos benne, hogy érint-e a lemondási díj, a Bolt appjában ezt könnyedén ellenőrizheted. Amikor ugyanis lemondod az utazást, az app előre figyelmeztet, ha a lemondási díj vonatkozik rád.
A rendelés részleteiről ezután a megadott e-mail címedre egy összesítőt is kapsz.
Forrás: divany.hu Kép: illusztráció
Sok autós – olykor nem is alaptalanul – tart attól, hogy akár rosszindulatból, akár véletlenül…
A két legnagyobb német autós szervezet és az EU is egyetért a PN-mérés kiterjesztésében. Új…
Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli…
A Szilícium-völgy egyik külvárosi részén, San Brunóban szokatlan rendőri intézkedés történt hétvégén. A rendőrök egy…
Október 1-jétől már csak 1000 forintba kerül a jegy a budapesti 100E reptéri buszokra, amennyiben…
Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák…