Jelentős módosításokat vezet be a horvát kormány annak érdekében, hogy leszámoljanak a turisták lehúzásával nyerészkedő taxisofőrökkel.
Egy új közúti közlekedési törvény keretében újra bevezetné a horvát kormány a viteldíjak maximalizálását a taxisoknál – közölte Oleg Butkovic közlekedési miniszter a Nova TV Dnevnik című műsorában.
A tárcavezető szerint erre azért van szükség, mert az árak emelkedését semmilyen egyértelmű kritérium nem kíséri. Ezért kiszámítják, hogy mi lehet a maximális ár, és azt határozzák meg. Hangsúlyozta, nem szeretnék, ha a taxizás olyan üzletággá válna, amelyet az alacsony jövedelem miatt senki nem akar űzni – emelte ki a Croatia Week.
„Ugyanakkor olyan eseteket is látunk, amikor a járművezetők nem is vannak megjelölve taxisofőrként. Különleges rendszámokat fogunk javasolni a taxik számára, és egyéb módosításokat is végrehajtunk” – tette hozzá Butkovic.
A viteldíj maximálásán és a különálló rendszámok bevezetésén túl előírásokat vezetne be a horvát minisztérium annak érdekében, hogy minden taxi könnyen azonosítható legyen, továbbá a fuvarozási alkalmazások és a digitális platformok tekintetében is intézkedéseket fontolgat a kabinet.
lépés egy sor riasztó jelentés után történt, amelyek szerint turistákat zsaroló összegekkel terheltek meg rövid utazásokért. Egy zágrábi esetben egy új-zélandi turistát 1506 euróval terheltek meg egy mindössze néhány euróba kerülő utazásért.
Forrás: economx.hu Kép: illusztráció
Napokon belül több európai országban élesedik a rendszer, Magyarországon pedig demonstrációkat tartanak, utastént lehet kipróbálni.…
A technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia közlekedésre gyakorolt hatásáról esett szó a Spirit FM „Több-kevesebb” című…
Jelentősen átalakul a hazai nyilvános villanyautó-töltés árazása: egyszerűbb rendszer, új tarifák és kedvezőbb éjszakai lehetőségek…
A nagy hidegben megváltoznak az üzemanyagok, különösen a gázolaj fizikai jellemzői. A Mol ezért úgy…
Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni…
Hiába az 70-80 kWh-s akkumulátor, 5-600 kilométeres ígért hatótáv, a tél próbára teszi a technikát,…