2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület forgalmi rendje alkalmazkodjon a megváltozott közlekedési igényekhez, különösen a folyamatosan növekvő gyalogos forgalomhoz.
Az új forgalmi rend érinti a személytaxik közlekedését is. A BRFK kérése alapján a térképen gyalogos-kerékpáros zónaként jelölt utcákra, valamint a behajtási engedélyhez kötött területekre a taxik nem hajthatnak be. Ez alól kivételt képez a mozgássérült igazolvánnyal rendelkező utasok szállítása, de ez esetben is igazolni kell a jogosultságot.
A megváltozott forgalmi rendhez igazodva, a BKK az érintett területen 16 új taxiállomás férőhelyet alakít ki, ezzel is segítve az utascserét. Az új forgalmi rend életbe lépésétől kezdve a taxik az utasokat elsősorban a kijelölt taxiállomásokon vehetik fel, a gyalogos-kerékpáros zónákba, illetve az engedélyhez kötött területekre utascsere miatt sem hajthatnak be.
2025. június 22-étől a következő változások lépnek életbe Belső-Erzsébetvárosban.
A forgalmi rend életbe lépését követő napokban kollégáim folyamatosan monitorozzák majd az új rendszer működését, egyben segítenek majd eligazodni az új szabályok között. A kerületi és fővárosi közterületfelügyelet, valamint a BRFK is fokozott jelenléttel készül az indulást követő napokban.
Bízunk benne, hogy az új forgalmi rendnek köszönhetően sikerül csökkenteni a konfliktusok számát és biztonságosabban lehet majd közlekedni Belső-Erzsébetvárosban.
Kérem, hogy a változásokról tájékoztassák a taxisofőröket, hogy kellő idő álljon rendelkezésre az új szabályokkal való megismerkedésre és a felkészülésre.
Kérdés esetén kérem, hogy forduljanak a BKK ügyfélszolgálatához.
Tisztelettel,
dr. Rásó Hajnalka
taxiszolgáltatás-felügyelet vezető
Taxiszolgáltatás-felügyelet
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…
Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…
Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…
A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…