Categories: Hírek

Felére estek vissza a Tesla eladásai Európában

49 százalékkal csökkentek a Tesla európai eladásai az egy évvel korábbihoz képest, annak ellenére, hogy az elektromos autók eladásai összességében 27,8 százalékkal nőttek a kontinensen, írja a Reuters. A lap szerint a Model Y frissítése kevés jelét mutatja annak, hogy javítana a márka megromlott imázsán.

Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint az autóeladások száma nagyjából megegyezett a tavalyi évi helyzettel. Az ACEA szerint áprilisban az Európai Unióban, Nagy-Britanniában és az Európai Szabadkereskedelmi Társulásban (EFTA) 1,07 millió autót vásároltak, ez visszaesést jelent, pedig egy hónappal korábban az eladások 2,8 százalékos növekedést mutattak.

A kínai állami tulajdonú SAIC Motor és a Mitsubishi eladásai 24,5 és 22,1 százalékkal nőttek, míg a Mazdáé 24,5 százalékkal csökkent. A Tesla eladásai sorozatban negyedik hónapja estek vissza, 49 százalékkal az előző évhez képest, és a teljes piaci részesedése majdnem a felére, 0,7 százalékra csökkent az egy évvel ezelőtti 1,3 százalékhoz képest.

Az EU-ban – Nagy-Britannia és az EFTA nélkül – az összes autóeladás 1,2 százalékkal esett vissza éves szinten, ugyanakkor az elektromos, a plug-in hibrid és a hibrid elektromos autók eladása 26,4, 7,8, illetve 20,8 százalékkal nőtt.

Az EU-n belül Spanyolországban és Olaszországban az összesített autóeladások 7,1 százalékkal, illetve 2,7 százalékkal nőttek, míg Franciaországban és Németországban 5,6, illetve 0,2 százalékkal csökkentek.

Forrás: telex.hu Kép: illusztráció

-ko

Recent Posts

A sínekre hajtott az önvezető taxi, jött a villamos, az utas inkább menekülőre fogta

A háttérben már jött a villamos, amikor egy robottaxi teljesen megállt, miután a sínekre hajtott.…

14 óra ago

Itt az új szankció: gyorshajtásért azonnali börtön!

És ez még nem minden. Abban nincs semmi különös, hogy gyorshajtókat fognak el, mindenütt, ahol…

2 nap ago

Ez már sci-fi? A Mercedes autója saját napelemes festékével tölti magát

A Mercedes-Benz ismét nagyot álmodott: olyan technológián dolgozik, amely alapjaiban változtathatja meg az elektromos autózás…

2 nap ago

Viszlát, elakadást jelző háromszög!

Mutatjuk, mi jön helyette. Az elakadást jelző háromszög a gépjárművek kötelező tartozéka. (Romániában mindjárt kettő is kell belőle,…

3 nap ago

Hamarosan sofőr nélkül vezethet? Meglepő, mi zajlik most a magyar autópályákon

Kevesen tudják, de Magyarország már évek óta aktív szereplője az önvezető autók fejlesztésének. Az autonóm…

4 nap ago

Berobbant az elektromos autók piaca Magyarországon – Döbbenetes számok jöttek

Látványosan felpörgött a hazai használtautó-piac 2025-ben, miközben csendben, de biztosan átalakul az autóvásárlók ízlése is.…

6 nap ago