Az athéni taxisok 48 órás sztrájkkal fenyegetnek, mert nem akarnak a görög kormány elképzelései szerint ittas személyeket szállítani a hétvégén, írja az MTI.
Az athéni taxisok haragja Konsztantínosz Küranákisz, a közlekedési miniszter helyettesének azon felvetése ellen irányul, miszerint a kormány ártámogatást nyújtana a hétvégi taxitarifákhoz, hogy az alkoholt fogyasztó emberek ne üljenek volánhoz.
A szubvenció kifejezést nevetségessé teszik – mondta Tümiosz Lümberopúlosz, az athéni taxisok szakszervezetének elnöke a To Proto Téma című lapnak nyilatkozva. Mint fogalmazott, a taxisok nem a részegek sofőrszolgálata. Ilyen intézkedéssel pedig csak az alkoholfogyasztást szubvencionálják – tette hozzá.
A szakszervezeti vezető szerint az intézkedéssel ráadásul csúfot űznének a taxisokból, akik szakmai tevékenységük folyamán amúgy is számtalan veszélyes helyzetbe kerülnek ittas személyek miatt. Bejelentette, hogy az athéni taxisok tiltakozásul a jövő héten sztrájkolni fognak.
A görög közlekedési minisztérium felvetette, hogy a taxitarifákat hétvégenként csökkenteni lehetne, ezzel mérsékelve a túlzott alkoholfogyasztás következtében történő baleseteket. Arról van szó, hogy életeket mentsünk – hangoztatta Küranákisz egy rendezvényen. Mint mondta, a kormány célja, hogy az alkoholt fogyasztó embereket eltántorítsák attól, hogy volán mögé üljenek.
Forrás: 24.hu Kép: YouTube
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…
San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…